Lélekváró - 2007 - 14

Lélekváró elmélkedések

A Lélekváró elmélkedések (Hamvazószerdától Szentháromság vasár-napjáig) sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba az ország különböző tájairól.

Május 20., vasárnap - Urunk mennybemenetele
Lk 24,46-53 – „Tanúim lesztek!”
Az elmélkedést az folyóirat aktuális számából vettük át.

Mikor ezt az elmélkedést írom nem zárult le a vita a Bokorban arról, hogy miként viszonyuljunk a jelenlegi politikai helyzethez, a „kettészakadt országhoz”: Állást foglaljunk határozottan és bátran (”vétkesek közt cinkos, aki néma”), vagy hallgassunk és „tűrjünk békességgel”? Evilágban élünk, de nem evilág szerint. A külső körülményektől függetlenül a sze­retetre kell az életünket használni. Szépen hangzik!!!
Jézus azzal kezdte működését, hogy megtérést és bűnbánatot hirdetett. Mikor „elmegy” tanítványai közül, ezzel köszön el: hirdessék övéi a megtérést és a bűnbánatot. Ma, amikor a magyar valóságban a szavak devalválódtak (nem érnek semmit és különben is túl sok van belőlük!) nekünk éppen az lehet a feladatunk, hogy visszaadjuk a szavak hitelét. Csak meg kell találni a szavakat… Milyen gyönyörű: szólni lehet, és kiszámíthatatlan, hogy mit válaszolnak. És megtörténhetik: társra is találhatunk, csak meg kell tanulnunk az ő egyetlen soha meg nem ismételhető nyelvét. Csak meg kell ismernünk… Megtalálni azt a szót, amit ő keresett, de nem talált… De ha megtalálod neki azt a szót, amit keres! Társad lesz és válaszol, és válaszában felfénylik az elveszett szó… Ha megtalálnám! Csak rá kell figyelni, a mozdulataira…Hiába mondom a magam szavait, nem figyel oda… (Hervay Gizella után szabadon) A rá­figyelés, a megfelelő szavak megtalálása  és mindenekelőtt a szívünk leg­mélyén ott levő szeretet lehet a kiút. Mondjuk a magunkét! Vitatkozunk, elfeledvén, hogy a „vita a legalkalmasabb módszer arra, hogy a másikat meggyőzzük saját igazáról”
Istenem! Lelked erejével segíts, hogy megtaláljam a szavakat, és Neked tetszően mondjam ki azokat!

[Horváth József, Tata]

Május 21., hétfő
Jn 16,29-33

Pár gondolatot felvillantva, sikeres el-elgondolkodást!

„Hisszük, hogy Istentől jöttél.”
Jézus megnyilvánulásából, viselkedéséből egyértelmű volt az övéi számá­ra, hogy Mesterük hova tartozik.

„Mert az Atya velem van.”
Nem lehet olyan borzasztó, rettenetes körülmény, amelyben egyedül lennénk, magunkra lennénk hagyatva.
Kérlek Jézusom, a békességünk beléd legyen kapcsolva, horgonyozva!
S ahhoz kapcsolódóan, amivel a rész, a mondanivaló befejeződik: Kérem, és kívánom testvéreimnek és magamnak, hogy bármiféle „nyomasztás” ellenére, (megszorító intézkedések, stb.) hogy a világ legyőzése bennünk sikeres legyen, legalább annyira, mint Jézusunknak!

[Tölösi Magdolna, Bánya]

Május 22., kedd
Jn 17,1-11a

Dicsőítsd meg fiadat, azzal a dicsőséggel…

Mit értünk mi dicsőség alatt? Elismerést, rangot, sikert. Jézusnak ebben a pillanatban egyik sem volt meg. Arra készül, hogy átvegye munkájának elismeréseképp a szégyen fáját, amelyen halálnak halálával hal. Annak a munkának az elismeréseképp, amit rábíztak. Ami elől nem kívánt kitérni. Ami helyett nem vállalt fel semmi mást. Amit hiánytalanul, és képességei teljes bedobásával tökéletesen elvégzett.
Munkáját, feladatát így foglalja össze: elosztogattam, amit kaptam.
Milyen dicsősége volt akkor neki? A külső szemlélő számára semmi nem utalt, semmiféle dicsőségre.
Lehet, hogy a dicsőség nem kívülről jön befele, hanem belülről jön kifele?

„Nem a világért kérlek, hanem azokért, akiket nekem adtál, hiszen a tieid voltak, de nekem adtad őket”

Atyának, és a fiának közös birtoka minden, és mindenki, ami-aki része, eszköze, célja, eredménye annak a munkának, amit Jézus végzett. Közös az akarat, a gondolatok, az események, a tanítványok, és a tanítványok megváltozott hit és akarat világa. Jézusnak minden mostani megnyil­vánulása a tanítványai megmaradását szolgálja. Sokkal kifejezettebben, mint eddig, hiszen nagy volt a kockázat az események nyomása alatt, hogy elhagyják a jézusi utat, hogy csalódásuk más irányba fordítja őket, más tanító után néznek, vagy ami még rosszabb, bekebelezi őket a mindennapi megélhetés mókuskereke. Jézus szóhasználatában: a világ.
Vajon rajta vagyok az Atya-Fiú birtoklistáján?
Honnan leselkedik rám a veszély, hogy szemeimet másfelé fordítom?

[Dombi Jánosné, Zsuzsi, Bánya]

Május 23., szerda
Jn 17,11b -19

Jézus aggódik azokért, akik az övéi. Az Atya oltalmára bízza őket, mert ez a legtöbb, amit tehet értük. Az isteni tanítás által felette állnak már e világi gondolkodásnak, de nem mentesek azoktól a hatásoktól, kihí­vásoktól, amelyek a földi élet velejárói.
Jézust boldoggá tette az Atyával való egység. Azt akarja, hogy ez az öröm a tanítványaiban is meglegyen.
Kik vannak rám bízva?
Mit teszek azért, hogy a jézusi tanítás életté, örömbeli életté váljon ben­nem, és enyéimben.

[Dombi János, Bánya]

Május 24., csütörtök
Jn 17,20-26

Jézus az imájában a mennyei Atyához könyörög. Ebben az imában meg­érezhetjük a szeretet egységesítő, mindent magához ölelő erejét és hatalmát.
Jézus féltőn könyörög övéiért. Itt nincs időkorlát. Vagyis értünk is imád­kozott, és azokért is, akik majd a mi szavunkra fognak hinni Őbenne.
Ezért nagy a felelősségünk: Miként teszünk bizonyságot jézusról, életünkkel, beszédünkkel, cselekedeteinkkel?
Benne vagyunk-e ebben az Atya-Fiú lüktető, áradó szeretet egységben?
Jézus az övéit Az Atya végtelenre nyitott szeretetébe akarja bemeríteni. Ez a szeretet mindent eggyé forraszt. Ebben a szeretetben lesz egy az Atya a Fiúval, Fiú az Atyával, és a Fiú által az övéi az Atyával. Jézus ebbe a dicsőségbe akar elvezetni minket.
Legyünk eggyé ebben a szereteten! Ámen!

[Borbásné Jónás Ágnes, Bánya]

Május 25., péntek
Jn 21,15-19

Jézus feltámadása után, amikor megjelent tanítványainak, háromszor kérdezte meg Pétert arról, hogy szereti-e. Ez emlékeztet minket arra, hogy Péter háromszor tagadta meg Jézust, a kakas kukorékolása előtt.
Péter nemrégen még magabiztosan mondta azt, hogy ha mindannyian megbotránkoznak is, de ő nem! (Mk 14, 27-29) Most szembesült önma­gával a kérdések miatt.
Jézus szájából elhangzott a kérés, a feladat: „Legeltesd juhaimat!”

• tehát Péter méltóvá vált arra, hogy felelősséget vállaljon a tanítan­dó emberekért;
• hibázott a múltban, de ez most már tapasztalatot jelent, ami meg­erősítette őt;
• tudja, hogy szüksége van Krisztus segítségére, mert eljutott a kellő önismeretre. Krisztus szavai lelkébe vésődtek: „Én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited.” (Lk 22, 32)

Eljön az idő, amikor nekünk is, mert Jézus tőlünk is elvárja:

• szembesülni kell önmagunkkal, mint ahogy ez Péterrel is megtör­tént.
• nem bízhatunk önmagunkban veszélytelenül, mert ha nincs táma­dás ellenünk, magabiztosnak érezzük magunkat, de ha helyzetbe kerülünk, minden megváltozhat. Azonnal kiderülhetnek a saját kor­látaink.
• tanulva a múlt hibáiból és ezáltal megerősödve, Krisztus segítsé­gében bízva fel kell készülnünk nekünk is a nehezebb feladatra

Mi is kapunk az életben könnyebb megmérettetéseket, lehetséges, hogy ezeknek kell felkészíteni bennünket a nehezebb feladatokra?
A kisebb próbatétel kudarca, majd megoldása, elvezet-e bennünket a személyünket jobban igénybe vevő feladatok végrehajtásához?

[Békéscsabaiak]

Május 26., szombat
Jn 21,20-25

Péter vállára láthatatlanul ránehezedik a kereszt, amikor Jézus jövendö­léséből kiderült, hogy

• milyen halállal fog meghalni: „kiterjesztik” a kezét, „oda viszik, ahová nem akarja”.
• Jézus megerősítette vállalásában Pétert: „Kövess engem!”
• Péter tudva a saját életkilátásait, érdeklődött János sorsa felől: „Hát ővele mi lesz?”
• Jézus válaszában benne van a burkolt figyelmeztetés, hogy kíván­csiskodás helyett mindenkinek figyelnie kell a saját feladatára.

Elgondolkoztató az, hogy amikor Péter hátrafordult, mindjárt megjegyezte a mögötte jövő tanítványról azt, hogy ő az, akit Jézus szeret. Ezek után egy homlokegyenest ellenkező hangulatú kérdést tett fel Jézusnak: „Ki az, aki Téged elárul?” Előzőleg ő bizonygatta, hogy szereti Jézust és mégis háromszor megtagadta. Lehetséges, hogy Péter számára kísért a múlt? Meg is kérdezte Jánossal kapcsolatban:, „Hát ővele mi lesz?”
Lehet, hogy Jézus látta Péter borúlátó gondolatait egy esetleges hiba esetén: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, …mit törődöl vele?” Mintha Jézusnak sok lett volna Péter aggodalma, s ezért hárít.
Vigyáznunk kell arra, hogy életünk ne fusson vakvágányra éppen azért, mert nem a saját feladatainkat, lehetőségeinket, és kegyelmi eszkö­zeinket nézzük, hanem mások életét firtatjuk és így elfelejtjük teljesíteni saját küldetésünket.
Ha én hibázom, bennem van-e az aggodalom, hogy a következő hibát ki fogja elkövetni? … vagy önuralmat gyakorlok és koncentrálok a felada­tomra?

[Békéscsabaiak]

  2007. 02. 21.-02.24.
  2007. 02. 25.-03.03.
  2007. 03. 04.-03.10.
  2007. 03. 11.-03.17.
  2007. 03. 18.-03.24.
  2007. 03. 25.-03.31.
  2007. 04. 01.-04.07.
  2007. 04. 08.-04.14.
  2007. 04. 15.-04.21.
  2007. 04. 22.-04.28.
  2007. 04. 29.-05.05.
  2007. 05. 06.-05.12.
  2007. 05. 13.-05.19.