Lélekváró - 2013 - 01
A Lélekváró elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fûzik csokorba az ország különbözõ tájairól.
A vasárnapi, a napi evangéliumhoz kapcsolódó elmélkedések az
folyóiratban is megjelenik.
2013. február 13. Hamvazószerda
Joel 2,12-8; 2 Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6 & 16-18
Két engedélyezett fegyvere van Isten gyermekének: az egyik a böjtölés, a másik az imádság. Ma mindkettõre erõteljes buzdítást kapunk. Megvan az ideje a kiáradásnak és megvan az ideje a visszahúzódásnak, bûnbánatnak, böjtnek, befelé figyelésnek. Ma az utóbbinak jött el az ideje. Napjainkban a nagy kampányok, szlogenek, reklámok korszakában milyen világos és egyértelmû felhívást kapunk Istentõl: “térjetek hozzám teljes szívetekbõl…” (Joel 2,12)
Pál apostol még ráerõsít erre a felhívásra (2Kor 5,20): “…Isten maga buzdít általunk. Krisztus nevében kérlek: engesztelõdjetek ki Istennel!…” Pont ma, pont most, nem majd, nem máskor: “…Nézzétek, itt a kellõ idõ!…” (2Kor 6,2)
A “hogyan”-ra is kapunk útmutatást: “Mikor böjtöltök, ne legyetek komorak, mint a képmutatók. “…illatosítsd be fejedet mosd meg arcodat, hogy ne az embereknek mutasd böjtölésedet, hanem Atyádnak, aki a rejtekben is jelen van.” (Mt 6,16)
Az imádkozás körülményeire is hasonló ösztönzést kapunk:”…menj be a szobádba, zárd be az ajtót, és úgy imádkozzál a rejtekben lévõ Atyádhoz."…ne szaporítsátok a szót, “…Hiszen tudja a ti Atyátok, mire van szükségtek, még mielõtt kérnétek.” (Mt 5,6)
Nem maradt más hátra, mint szívünk összes melegségével és elménk teljes figyelmével, Istennel teljes egységre lépve elmondani a “Mi Atyánk”-ot, így egymással is egységbe kerülünk. Úgy legyen minden egyes szava!
[Faragóné Bircsák Márta, Budapest]
2013. február 14. csütörtök
ApCsel 13,46-49; Lk 10,1-9
Pál és Barnabás bátran szól a tömeghez, akik meghallgatják õket, és ezek lehetnek pogányok is. Õk is örvendezhetnek és magasztalhatják az Urat, mert megkaphatják az örök életet. És így az egész vidéken (környéken) elterjed az Úr igéje.
Jogom van-e méricskélni, válogatni, hogy kihez szólok, kinek adok bölcs tanácsokat? Ha csak 10% hallgat meg, olvassa a BTV ajánlóimat, vagy még ennél is kevesebb, akkor azonnal abba kell hagyni, mert nem éri meg? A nem közülünk valók miért értik jobban a dolgokat? Talán mert õket nem gátolja semmi, nyitottak az igazságra.
Kérem, hogy mi is lehessünk ilyen nyitottak!
Jézus kiküldi 72 tanítványát minden városba és helységbe. Mint a bárányokat a farkasok közé. Meghagyja nekik, hogy semmit ne vigyenek magukkal, térjenek be egy házba és maradjanak ott, ha befogadják õket. Azt egyék, amit eléjük tesznek. (Ne válogassanak!) Gyógyítsák a házban lévõ betegeket és vigasztalják õket: Elközelített az Isten országa.
Vajon merünk-e kettesével betérni idegen vagy nem idegen házba? Tudom-e vállalni a vándorló életmódot, vagy inkább a saját házamban gubbasztok?
A mai korban ismerjük a munka kapitalista világát. Munka-alkoholizmusnak is szoktuk hívni. De vannak munkák, amiket el kell végezni, és sajnos nincs rá elég jelentkezõ. Megtehetem, hogy válogatok a munkákban? Örülök, hogy egyáltalán van munkám? Össze-vissza járkálok, vagy módszeresen látogatom végig az utcámat, a területemet, az ismerõseimet? Tudok vigasztalni? Mivel vigasztalok? Mit mondok egy halálos betegnek? Hogyan gyógyítok? Mit jelent számomra: Elközelített az Isten országa? Ez csak adventben érvényes?
Sokszor gondolok arra, hogy már hány advent volt, hányszor vártuk az Eljövendõt (aki el fog jönni és már el is jött néhányszor!), és még mindig nem látható a megnyugvás, a megváltás, a megkönnyebbülés.
Kérem, hogy mindig befogadjanak, ahova megyek, és szívesen végezzem el a rám bízott és vállalt munkáimat! Amen.
[Kramm Hampel Mária, Törökbálint]
2013. február 15. péntek
Iz 58,1-9a; Mt 9,14-15
“Íme, ez a böjt, ami tetszik nekem: oldd le a jogtalan bilincseket, oldozd meg az iga kötelékeit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, és minden igát törj össze! Íme törd meg az éhezõnek kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be házadba! Ha mezítelent látsz, takard be, és testvéred elõl ne zárkózz el! Akkor elõtör, mint a hajnal, világosságod és sebed gyorsan beheged; színed elõtt halad igazságod, és az Úr dicsõsége zárja soraidat. Akkor, majd ha szólítod, az Úr válaszol, ha kiáltasz, így szól: ‘Íme, itt vagyok!’” (Iz 58,6-9)
A böjt megtapasztalás is, megismerjük valódi korlátainkat, és spirituális tapasztalatokhoz is jutunk. Ez a megtapasztalás szükséges életünk Istenre hangolásához, és embertársainkhoz való küldetésünk hitelességéhez is.
Tele hassal nem lehet sportolni, táncolni, énekelni, vagy komoly dolgokra odafigyelni. Ezt mindenki belátja. Létünknek, fejlõdésünknek, életünknek azonban vannak mélyebb rétegei. Ezt felismerni már komolyabb odafigyelést igényel. A böjt eszköz és út annak megtapasztalásához, Isten él bennem, és én Istenben élek.
Bizonyos értelemben mindenki böjtöl. De most nem az egészségünk érdekében tartott böjtrõl van szó, hanem a szellemi egészség, nyitottság megteremtésérõl, ami ugyan sokszor magában foglalja, de sokkal több az ételtõl, italtól tartózkodásnál.
Isten azt akarja tõlünk, hogy: “Éhezzük és szomjúhozzuk az igazságot” (Mt 5,6). Ha böjtölünk, fokozottan érezzük az éhséget és a testi gyengeséget. Egyúttal megerõsít bennünket abban, hogy Isten az, Aki támaszt ad és ellátja szükségleteinket. Ez fontos lecke számunkra, mert ha elhanyagoljuk a szellemi táplálékot, az imádkozást, a Szentírás tanulmányozását amelyek a böjtölés segítõeszközei ahhoz, hogy Isten szellemileg átváltozott fiaivá és leányaivá váljunk , akkor rohamosan legyengülünk szellemileg is.
A böjtölés fontos része az Istennel való helyes és erõs kapcsolat kiépítésének (Lk 2,36-37; ApCsel 13,2).
A böjtölés megszabadít minket az étvágyunk szolgaságból, miközben tekintetünket a valódi “élet kenyerére”", Jézus Krisztusra összpontosítjuk (Jn 6,48-51&63).
[Vágujhelyi Pál, Budakeszi]
2013. február 16. szombat
Iz 58,9b-14; Lk 5,27-32
Az ószövetségi olvasmány arra tanít, hogy ha böjti önsanyargatással akarjuk felhívni magunkra Isten figyelmét, csalódni fogunk. Az általa kedvelt böjt embertársaink megbecsülésébõl és az irgalmasság cselekedeteibõl áll: “eltávolítod körödbõl az igát, az ujjal mutogatást és a gonosz beszédet, (…) odaadod az éhezõnek kenyeredet, és jóllakatod az elnyomottat”.
És ezzel sikerül majd felhívni magunkra Isten figyelmét? Mindenféle szép ígéretek fûzõdnek az ilyen böjthöz, nekem a legjobban az tetszik, hogy A rések betöltõjének neveznek majd. Ám úgy tûnik, az ígéretek közül az Isten részérõl csak az következik, hogy “Maga az Úr vezérel szüntelen”. A többi ígéret lehet a mi irgalmas és szeretõ tevékenységünk egyenes következménye. Mert ha nem a magunk akár jogos hasznát keressük csak, valóban felüdülünk, valóban jobban érezzük magunkat, és jobbnak a világot is.
Nem meglepõ persze, hogy Jézus a kijelölt evangéliumi részben is úgy viselkedik, ahogy az Atya várja tõle: irgalmas szeretettel. “Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Mert nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bûnösöket, hogy megtérjenek.”
Engem az lep meg inkább, ahogy ez a Lévi nevû vámos viselkedik. Miért van, hogy az elsõ rövid felszólításra otthagy csapot-papot, és elmegy Jézussal? Van ennek elõzménye kettejük között? Vagy Máté tudta, hogy ki hívja magával? Esetleg hallotta õt valahol tanítani? Vagy a csodatevõ gyógyítót tisztelte benne?
És én, aki tudom, hogy Jézus kicsoda, elmennék-e vele? Otthagynék-e biztos megélhetést érte? Meddig mennék vele? A dicsõséges jeruzsálemi bevonulásig? Az Olajfák hegyéig? Elkísérném a Golgotára?
Kérlek, Uram, mutasd meg, hogy el kell-e hagynom valamit érted! Mit? Vagy van-e valaki, akihez jobban ragaszkodom, mint hozzád?
[Csepregiék, Budapest]
2013. február 17. - Nagyböjt 1. vasárnapja
Lk 4,1-13 - “Kincs, hír, gyönyör, legyen bár, mint özön…”
Jézus küldetésének utolsó cselekedete egy vacsora lesz, de az elsõ egy böjt! A küldetéstisztázás után vagy közben ott a megkísértés.
A Sátán a nagyokat, az elkötelezetteket kísérti meg, a többieknek még hívogató szót sem kell szólnia, a legtöbben maguktól követik.
Jézust a Lélek viszi a pusztába. A Lélek nem tesz értelmetlen bábuvá, tudatunktól megfosztott eszközzé, nem szünteti meg a kísértés és elbukás veszélyét. Sõt, aki a Lélek által Isten fiának tudhatja magát, az különösen ki van téve a kísértésnek. Jézus megkísértése mutatja, hogy mûködésének földi vonatkozásán túlmenõ, kozmikus dimenzió is vannak.
Kenyér! A kortársak azt várták a Messiástól, hogy kenyeret adjon, mint Mózes a pusztában. A munka nélkül megszerezhetõ kenyér mindig foglalkoztatta az embereket. A Sátán az igazi küldetéstõl eltérõ lehetõséget villant fel, akkor Jézusnak, ma nap-nap után nekünk! A mindennapi kenyér gondja sokakat elbizonytalanít. Jézus nem állítja szembe a kenyeret és Isten igéjét, hanem arra emlékeztet, hogy ha az ember alkalmazkodik a Teremtõ Isten rendjéhez, megtartja parancsait, végzi munkáját, megbecsüli és segíti embertársait, akkor van kenyér, akkor “él” az ember! Aki hisz Jézusban, az éhség, fájdalom és nyomorúság ellenére is bizalommal van iránta.
Világi hatalom, gazdagság! Ugye nem kétséges, hogy a földkerekség országait erõszakkal alapították, és csalással tartják fenn?! A korabeli zsidók (is!) királyi messiást vártak, aki nemcsak Izrael szabadulását, hanem a világuralmat is meghozza számukra. Nem kétséges, hogy a hatalom hacsak nem szolgáló! - a Sátán eszköze. Isten Fiának, Isten fiainak (Jézus követõinek) nem szabad ragaszkodniuk hozzá.
Isteni jel! Az egykori elképzelés az volt, hogy a Messiás az égbõl száll alá, vagy a templom tetején állva teszi ismertté magát a nép elõtt. Egyetemes emberi jellemvonás, hogy szeretnénk kézzelfoghatóan megbizonyosodni Isten jelenlétérõl, egyértelmû jelet kapni küldöttérõl.
Jézus azonban nem hatalomfitogtatással, uralkodással, hanem mindenkire kiterjedõ, szolgáló szeretettel akarja megmutatni az emberek közti jelenlétét.
Figyelmeztetõ a mondat: “Egy idõre elhagyta az ördög”.
Nagyböjtben éljen bennünk a tudat, hogy Isten Országa bennünk van!
Amikor az ember jó, szeretetben él. Ha senki nem gondol a kincshalmozásra; ha ahelyett, hogy felélnénk és elvennénk a másokét, mindenki kenyeret ad az éhezõnek, ruhát a fázónak; ha az ellenségek szeretik egymást, ha nem lesz szükség katonára; ha mindenkinek meglesz a maga törvénye a lelkiismeretében, ha az afféle tákolmányok, mint a “társadalom”, az “igazságosság”, el fognak tûnni; ha Jézus szava életté nemesül bennünk: ez lesz majd az igazi jel, és ekkor itt lesz már az Isten Országa.
Miként élem meg az agyagi javak, a hatalmi pozíció és az érvényesülés kísértéseit?
[Horváth József, Tata]
“Majd bevégezve minden próbatételt, eltávozott tõle a Szétdobáló.” (Lk 4,13)
- Mikor szoktam próbára tenni Isten türelmét?
- Mit gondolok arról, ha kicsit könnyebb az életem?
- Mennyire érnek váratlanul a rám váró próbatételek?
[Angel]
