Lélekváró - 2013 - 02
A Lélekváró elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fûzik csokorba az ország különbözõ tájairól.
A vasárnapi, a napi evangéliumhoz kapcsolódó elmélkedések az
folyóiratban is megjelenik.
2013. február 18. hétõ
Lev 19,1-2,11-18; Mt 25,31-46
“Szentek legyetek, mert én, az Úr, a Ti Istenetek, szent vagyok.” “Szeresd felebarátodat, mint magadat!”
Ez a két mondat keretezi a Tízparancsolat tételes rendelkezéseit. Ilyen, vagy hasonló kijelentésekre Jézus is hivatkozott; etikája részben kibontható az idézettekbõl Ugyanakkor elég könnyû értelmezési viták irányába elmenni, ha csak a fenti szavakra hagyatkozunk. (Mit jelent pontosabban Isten - követendõ - szentsége, ill. hogyan szeressük - helyesen - önmagunkat?…) Jézus ennél egyértelmûbben fogalmazott, ill. többet mondott. (“Legyetek mennyei Atyátoknak fiai aki felhozza napját jókra és gonoszakra, esõt ad igazaknak és hamisaknak”, ill. “Szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket!”)
Újszövetségi ige-szakaszunk az ún. ítélet-tabló. A tízparancsolat után olvasva feltûnik, mennyire más a jézusi norma hangsúlytevése. Jézus nem arról beszél; mit ne tegyünk embertársainkkal. Neki fontosabb, hogy felismerjük Õt minden szenvedõben, és szolgáljunk a szükségben lévõknek. Ez olyan feladat, amellyel gyakorlatilag nem lehet elkészülni, és teljesítésében sose lehetünk biztosak.
Te tudod, Uram, hogy néha kényelmetlenül nyomasztó az Általad felállított magas mérce. Kérlek, mégse engedd, hogy beérjem kevesebbel!
[Horváthné Bajai Éva, Paks]
2013. február 19. kedd
Iz 55,10-11; Mt 6,7-15
“…és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, kik ellenünk vétkeztek.”
Nem vétekrõl van itt szó (hamartész), nem botlásról (paraptóma), nem törvényszegésrõl (parabazisz), hanem esetlenségrõl, elmaradásról, sutaságról (ofeilémata), azaz: nézd el nekem Uram, hogy messze nem vagyok tökéletes, de még csak nem is hajazok arrafelé - ha… és álljunk meg: ne áltassuk magunkat, nem feltétel nélküli az isteni megbocsátás!!
("…. ne vígy minket a kísértésbe…" nem ingyen adod!)
… ha én is képes vagyok elfogadni a másik sutaságát, másképp-gondolkodását, elmaradozásait, botlásait…
… és nem kívánom a pokolba, vagy csak egyszerûen ‘melegebb tájakra’.
[Zsombok házaspár, Budapest]
2013. február 20. szerda
Jón 3,1-10; Lk 11,29-32
“Mert, ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy jel lesz az emberfia is e nemzedéknek.”
Jónás szava elég volt a niniveiek számára, és õk hittek az Istennek.
Egy számukra idegen szava elég volt hozzá!
Jézus kevés a zsidóknak, a jelek melyeket mutatott kevés volt nekik.
Akikkel három éven át együtt élt, a tanítványoknak is kellett a feltámadás és a pünkösd!
És ezért kell nekünk is ez a feltámadás és ez a pünkösd:
Most már hiszem, hogy Isten engem is meg akar szólítani és küldetést is akar adni.
[Széplaki István, Pécel]
2013. február 21. csütörtök
Eszt 14,1.3-5.12-14; Mt 7,7-12
“Mindazt, amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük.”
A fenti mondatot általában a negatív formájában szoktuk idézni: “Amit nem akarsz, hogy veled tegyenek, te se tedd másnak.” Ezt a mondatot olyan megállapításnak gondoljuk, amit mint közös nevezõt, a világon minden jó szándékú ember elfogadhat, függetlenül attól, hogy melyik vallásba született. Ezt igaznak és követendõnek gondolják azok is, akik Istenrõl nem sokat gondolkodnak, vagy egyenesen ateistának mondják magukat.
Jézus itt pozitív megfogalmazásban mondja el ugyanezt a felszólítást. Vegyük észre, hogy noha látszólag ugyanazt állítja a két mondat, mégis a jézusi megfogalmazás sokkal többet mond. Nem elég, ha nem teszek rosszat. Tenni kell a jót! Ez az igazi arany szabály. Az elõbbit csak ezüst szabálynak mondhatjuk. S ahogy nem láttunk még olyan sportolót, aki az ezüstérmet célozza meg, ugyanígy mi sem érhetjük be kevesebbel. Az arany szabályt kell követnünk, ha a jézusi mércét tûztük ki magunk elé. Édeskevés, ha csak ennyit tudunk felmutatni: “Nem loptam, nem csaltam, nem hazudtam.” De mi jót tettél? - ezt fogják számon kérni, és ezt a kérdést kell magunknak is feltennünk nap, mint nap.
A mai evangéliumi szakasz a szülõi szeretetet, mint nyilvánvaló tényt hozza elénk. Senki nem akar rosszat a gyerekének. Sõt, mindenki a legjobbat akarja neki. Ennek érdekében mi szülõk a legnagyobb áldozatra is képesek vagyunk. Ugyanígy biztosak lehetünk benne, hogy Isten is ugyanilyen gondoskodó szeretettel van irántunk, minden ember iránt. A feladat nekünk is adott: minden emberhez ezzel a szeretettel kell fordulnunk. Ha kevesebbel is beérjük, ha szûkítgetjük a kört, akkor még nem igazán értettük meg a jézusi tanítást.
[Gyulai Zsolt, Budapest]
2013. február 22. péntek - Szent Péter apostol székfoglalása
1Pét 5,1-4; Mt 16,13-19
1. Az ünnep tartalma
Urunk, Jézus Krisztus Szent Péter apostolnak ígérte meg: “Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat.” Péter apostol, amikor az angyal segítségével csodálatos módon megszabadult Heródes király börtönébõl, megerõsítette a jeruzsálemi híveket, és “más helyre” távozott. A szíriai Antiochiában akkor már sok hívõ volt, és az õ elsõ püspökük lett Szent Péter. Antiochiai székfoglalását ünnepeljük a mai napon. Ott nevezték elõször a Krisztus-hívõket keresztényeknek.
2. Péter és Júdás
Júdás akkor kerekedik felül, ha kilátástalannak látjuk életünket, Péter akkor kerekedik felül, ha túllátunk a legmegrázóbb eseményen is. A mélypont az, ahonnan csak segítséggel bírunk felkelni. Júdás nem kért segítséget, Péter kért, és kapott is. Ha istenkapcsolatunkat nem újítjuk meg, akkor pókhálószerûen beszövi életünket egy olyan öntudat, hogy mindent meg tudunk oldani magunkban. És azt hisszük, hogy az a biztos, amit nem bízunk másra.
Júdás zárt ember, Péter nyitott. Júdás a múlt embere, Péter a jövõé. Júdás csak hátrafelé tud nézni, Péter elõre is. Igaz, hogy mindkettõjüknek volt egy olyan jelen pillanatuk, amikor teljesen kitaszítottnak érezték magukat, és innen nagyon különbözõen léptek tovább. A megtérés lehetõsége sohasem veszik el.
Valójában mindketten kõsziklák. De mennyire különbözõek. Júdás kõvé merevedett lelkû ember, akinek halál utáni élete Isten titka. Péter pedig az a szikla, amelyre építkezni lehet. Tanuljunk Júdásból, hogy Péterré váljunk. (Sánta János)
3. Hitvallók egyháza
Jézus … megkérdezte tanítványait: “Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” … “És ti kinek tartotok engem?” -
Elõbb-utóbb elkerülhetetlen, hogy személyesen megvalljuk, hogyan is állunk a Mesterrel…
Majd harmadszor is megkérdezte tõle: “Simon, János fia, szeretsz?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: “Szeretsz engem?” S így válaszolt: “Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” Jézus ismét azt mondta: “Legeltesd juhaimat!” (Jn 21,17) - Lassú válaszunkra válaszol Isten: feladattal lát el…
“Viseljétek gondját, ne kényszerûségbõl, hanem szabad akaratból Isten szerint; ne rút nyerészkedésbõl, hanem buzgóságból; nem uralkodva a választottak fölött, hanem szívbõl, mint a nyájnak példaképei.” (Péter elsõ levele) - Micsoda bizalom, mekkora feladat…!
4. Melléklet: Mi játszódhatott le Péter szívében?
Mese két elemi érzésrõl
Nincs szerencsétlenebb
egy kutyánál, amelyet gazdája
éjszakára kizárt a házból.
Nincs boldogabb
a kutyánál, amelyet gazdája aztán
a házba mégis visszaengedett.
(Somlyó György: Mesék könyve)
[Szegheõ József - Totya, a pesti]
2013. február 23. szombat
MTörv 26,16-19; Mt 5,43-48
“Ma az Úr, a te Istened azt parancsolja neked, hogy tedd meg mindezeket a parancsokat és rendeleteket: tartsd meg tehát és teljesítsd õket teljes szívedbõl és teljes lelkedbõl. Te ma az Urat választottad, hogy Istened legyen, hogy az õ útjain járj, megtartsd szertartásait, parancsait s rendeléseit, s az õ szavának engedelmeskedj, az Úr pedig ma téged választott, hogy tulajdon népe légy, amint szólt neked, s megtartsd minden parancsát, s fennköltebbé tegyen téged minden nemzetnél, amelyet teremtett, a maga dicséretére, hírnevére és dicsõségére, hogy szent népe légy az Úrnak, a te Istenednek, amint megmondta.”
Isten úr, aki parancsol, rendeleteket bocsát ki, szertartásokat ír elõ, megszabja az utat, amelyen járni kell, engedelmességet követel. Nemcsak a hatalmának kijáró tisztelet miatt, hanem belsõ meggyõzõdésbõl, teljes szívvel, teljes lélekkel kell az embernek teljesítenie Isten rendelkezéseit.
Kölcsönös választás következménye ez a kapcsolat Isten és ember között. Isten nem igázza le, nem veti hatalma alá az embert, hanem elfogadja az ember szabad választását, amellyel Istenének ismeri el õt, viszonzásként saját népének nevezi. A kölcsönös választásból szövetség lesz, amelyben mindkét félnek vannak kötelességei és jogai. Az ember kötelessége, hogy Isten útjain járjon, elvégezze az elõírt szertartásokat, betartsa a parancsokat és rendelkezéseket, és engedelmeskedjen Isten szavának. Ha mindezt megteszi, joga van arra, hogy saját Istenének nevezze az Örökkévalót, hogy ne legyen árva, elveszett, kóborló pásztornép többé, hanem tartozzék valakihez, Isten választott népe legyen.
Az Örökkévalónak joga van arra, hogy vezesse és irányítsa azt a népet, amelyik õt választotta, cserébe tulajdon népének nevezi, minden más teremtett nemzetnél fennköltebb, elkülönített (szent) népévé teszi, s ezzel önmaga dícséretét, hírnevét és dicsõségét növeli a többi nép körében.
Világos feltételek mindkét oldalon; mit ad és mit kap az egyik és a másik szövetkezõ fél, annak érdekében, hogy mindketten elõbbre lépjenek, a választott nép a többi néphez képest emelkedik ki, Isten a többi nép számára válik ismertté. Mindkét fél nyer ezzel a szövetséggel, akik nem részesei (a többi nép, a többi istenek) veszítenek: kiválóságot, dicséretet, hírnevet, dicsõséget.
Ez a szövetség az evolúciós versengés elvét a biológiai és gazdasági szintrõl átvitte az eszmei, vallási, ideológiai szintre, és ezzel útjára indította a társadalmi és történelmi haladás eszméjét, összes áldásával és átkával együtt.
“Hallottátok, hogy azt mondták: Szeresd felebarátodat (Lev 19,18) és gyûlöld ellenségedet. Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözõitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert õ fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esõt ad igazaknak és gazembereknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? Nemde a vámosok is ugyanezt teszik? És ha csak a testvéreiteket köszöntitek, mi rendkívülit tesztek? Nemde a pogányok is ugyanezt teszik? Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes.”
Isten mennyei atya, aki napot és esõt ad jóknak és rosszaknak, igazaknak és gazoknak. Isten tökéletes, mert szereti a barátait, és szereti az ellenségeit, az üldözõit is, akik nem szeretik õt.
Aki ennek az Istennek szeretne fia lenni, annak erre a tökéletességre kell eljutnia. A szeretet mibenlétérõl sok más helyen is tanított Jézus, itt most elég azt felidéznünk, hogy jó indulat, jó akarat és jó tettek fejezik ki, jó érzések vagy érzelmek ritkán kísérik.
Nem könnyû feladat jó indulattal, jó akarattal viseltetni rokonaink és barátaink iránt, majd jó tettekkel is kifejezni szeretetünket.
Még nehezebb ez felabarátaink - nemzetünk többi, nem rokon, nem barát tagja - iránt. Gondoljunk csak a magyar társadalom elszegényedett, kultúrától, tudástól, alkotó munkától, termeléstõl messze távolodott rétegeire, akiknek száma közel jár a magyarországi lélekszám egyharmadához. Õket szeretni mindenképpen megköveteli, hogy megosszuk velük mindazt, amiben náluk jobban állunk, a kultúrát, a tudást, a munkát, de legalább a jövedelmünket.
Ha ezt megtesszük, akkor még mindig csak felebarátaink egyharmadát szeretjük, hátra van még kétharmaduk. Fele a vetélytársunk, hiszen ugyanazon munkaerõpiacon akarjuk eladni a tudásunkat, a tapasztalatainkat, az idõnket, hogy megéljünk, és másokat segíthessünk. Melyikünk nem szeretne elsõ lenni 15 vagy éppen 150 pályázó közül? Melyikünk nem gondolt még arra egy sikertelen jelentkezés után, hogy igazságtalanul döntöttek, nem a szakmai és személyi alkalmasság volt az elsõdleges szempont, hanem az ismeretség, a “valaki szólt az érdekében”? Hányan utasítanánk vissza, hogy hasonló helyzetben valaki szóljon a mi érdekünkben? És még a hasonlónak ismert, tisztelt és becsült társakkal is milyen nehéz tárgyszerûen szót érteni, ha kiderül, hogy közös jövõnkrõl más társadalomszervezési elvek mentén gondolkodnak!
Vannak, akik nálunk sikeresebbek, õket vagy irigyeljük, ha sikerüket a tudásuknak, a képességeiknek, a szorgalmuknak köszönhetik, vagy megvetjük, ha szerencsés véletlen folytán kerültek oda, ahol vannak. Tehetõs, hatékony embereket megnyerni, hogy nálunk sikeresebben támogassák a céljainkat, szinte reménytelen feladat, de nem lehetetlen. Nekik több idejük van arra, hogy elgondolkodjanak, mire is jó az, amit csinálnak. Hátha csak arra várnak, hogy ötleteket kapjanak?
Hol vagyunk még az idegentõl, az ellenségtõl, aki el akar üldözni minket arról a néhány négyzetméterrõl is, amely történelemünk viharai után még a talpunk alatt maradt? Melyikünknek van ideje, energiája még rájuk is gondolni, jó indulatot, jó akaratot mutatni irántuk?
Mégsem lesz más folytatás, csak az, amelyrõl Jézus beszélt: a természeti és társadalmi erõforrásokat kivétel nélkül mindenkivel meg kell osztanunk, mert a kiválasztás, a kivételezés, az elõbbre és hátrébb sorolás, a verseny sok mindenre jó volt, de nem tökéletes. Többet árt, mint használ, elpusztítja a környezetünket, és gyûlölködõ táborokra osztja a föld népeit, akik csak egymástól tudják elvenni, amit a sikeresebbek már elvettek a természettõl. A régi nem tökéletes, nekünk viszont már csak tökéletes, mondhatnánk úgy is: valóban fenntartható megoldásokat szabad megcéloznunk.
Mózes Másodtörvénykönyvének Istene nem Máté Hegyibeszédének Istene.
Istent választanunk kell magunknak, ahogyan Mózes népe tette több, mint háromezer évvel ezelõtt.
Más nem fog választani helyettünk.
[Zöldy Mária, Budapest]
2013. február 24. - Nagyböjt 2. vasárnapja
Lk 9,28b-36 - Hegyet mászni nem kirándulás?!
“Fel a hegyre!”
Ha az embernek sok a teendõje, de meg tud állni, és el tud gondolkodni egy pillanatra, máris képes lesz sorrendet felállítani, eltûnik belõle az aggódó, a torokszorító érzés. Naponta “fel kell kapaszkodnunk egy magas hegyre”: vagyis elmélkedve eltávolodni mindentõl, mindenkitõl, még saját magunktól is. Mert a félrevonulás megadja a lehetõségét annak, hogy felülemelkedjünk a dolgainkon, és egyúttal rálátást is ad. Lehet-e e nélkül napjaink irtózatos kuszaságában nemhogy keresztényként, de egyáltalán emberként élni?!
Egyedül így, felülrõl szemlélve lehet mindent jól látni. A feladatok, a megoldhatatlannak látszó nehézségek, a bonyolult helyzetek azzal nyomnak a földre, hogy nem látjuk a helyes arányokat. Mivel nyakig benne vagyunk az események, teendõk, érzések sodrásában, nem láthatjuk, merre van a kiút: Mi mennyit ér, és megéri-e félni tõle, kell-e egyáltalán törõdni vele, s ami ma elviselhetetlennek tûnik, mi marad meg abból egy hét múlva?
Addig kell imádkozni, elmélkedni, amíg egyszercsak be nem következik ez az elváltozás. Felismerjük, hogy kicsoda számunkra Jézus, hogy itt és most mi a lényeges tennivalónk, illetve erõt merítünk annak megtételéhez.
Jézus követése nem sétagalopp
Jézus életútjához a szenvedés és kereszthalál is hozzátartozik A színeváltozás jelenetének szövegkörnyezetében éppen a szenvedésen van a hangsúly. A szakasz elõtt és után egyaránt szenvedésrõl szóló jövendölések olvashatók, amelyeket a tanítványok nemcsak értetlenül, hanem heves tiltakozással is fogadnak Az Atya szózata - “õt hallgassátok” - mindenekelõtt a szenvedés valóságának az elfogadását jelenti, amivel persze a Jézussal való sorsközösség vállalása is együtt jár.
Ha az ember akarja célt, az Ország-építést, a Jézus-követést, akkor el kell vállalnia az eszközöket is, amelyek segítik a cél elérését. Ilyenek pl. az önmegtagadás, a böjt, a bûnbánat stb. A napokban hallottam egy reklámszöveget, amely ide illik: “Ahhoz, hogy sikeres legyél, mindennap le kell gyõznöd legnagyobb ellenfeledet, önmagadat!” Már a világ fiai is tudják!!
Az Úr pedagógiája
A tanítványok tapasztalása azokra a vallásos élményekre emlékeztet, amelyekben a megtéréskor, vagy az Istennel való találkozás egy-egy felfokozott pillanatában részük volt, s amelyek valamelyest közelebb hozták számukra a természetfelettit. De minden elmélyült Isten-tapasztalás után vissza kell térni a mindennapok szürke, gondokkal és keresztekkel terhes világába. Ám éppen ezek a tapasztalatok tudatosítják újra meg újra az elõttünk álló célt.
Jézus beszélget Mózessel és Illéssel, számára fontos a kommunikáció, itt a megerõsítés feladatának tisztázásában. Jézus többnyire nem vitt magával senkit az imáihoz. Erre az alkalomra, amikor néhány órára megnyilvánult a dicsõsége, magával vitte három apostolát. Jó pedagógusként igyekezett egy kis elõzetes biztatást adni neki. Valami olyan élményt, ami nagyon komoly gondolati-lelki támaszt jelent majd akkor, amikor vállalkozása kudarcot vallani látszik, amikor elfogják, és halálra kínozzák.
Szükségünk van olyan pillanatokra, amelyek a nehézségek idején biztos alapot adnak a továbblépéshez, mint ahogy az apostoloknak is erõt adhatott a megdicsõült Jézusra emlékezni a szenvedések idején. Szükségünk van élményekre, amelyek - mint az utcai lámpák ritkás fénye - elkísérnek bennünket, és erõt adnak a következõ biztos pontig. Ne felejtsünk el a örömökre visszanézni, és erõt meríteni belõlük a nehézségek idején!
[Horváth József, Tata]
“…majd hang támadt a felhõbõl, amely szólt: “A Fiam ez, a választottam, rá hallgassatok.” (Lk 9, 28-36)
- Kire hallgatok leginkább?
- Mennyire hallgatok Jézusra: Ki miatt? Mi miatt?
- Mirõl szoktam hallgatni? Miért? Meddig?
[Angel]
