Lélekváró - 2013 - 07
A Lélekváró elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fûzik csokorba az ország különbözõ tájairól.
A vasárnapi, a napi evangéliumhoz kapcsolódó elmélkedések az
folyóiratban is megjelennek.
2013. március 25. hétõ
Iz 42,1-7; Jn 12,1-11
Három súlypont, három jellem: Lázár, Mária, Júdás.
Jézus tanítása olyan változást hozott a világba, mely sarkaiból kifordította és jobbá tette azt. Kinyitotta a kaput… és talán Lázár volt az elsõ, aki belépett rajta. Az élete szavak nélkül is bizonyosság volt Isten dicsõségérõl. Lelki értelembe véve ugyanezt az utat tesszük meg Jézust követve: feltámadunk a lelki halálból. A mi életünk is ilyen bizonyosság mások számára Istenrõl, mint Lázáré?
Mária valószínûleg sejtette, hogy kinek a társaságában van. Talán igen. Tettével azt bizonyította, hogy mérhetetlen szeretettel viseltetett Jézus iránt. A legdrágább olajjal kente meg a lábát és hajával (ami a Nõ ékességét jelenti) törölte meg azt. Az “utolsó kényeztetés” - és Jézus engedte, hogy így legyen, engedte, hogy látszólag fölösleges kényeztetéssel halmozzák el.
Ott volt Júdás is, akinek a szeretete nem volt õszinte. Kérdésével szentebbnek akart látszani, mint ami valójában volt, hiszen nem sokkal késõbb elárulta Õt.
Nézzünk magunkba, hogy melyik jellem erõsebb bennem! Júdások vagyunk-e mikor látszat szelídséggel elpazaroljuk az ajándékba kapott idõt és lehetõséget, vagy Mária nyomdokán járunk-e és a körülöttünk élõkre “pazaroljuk” a drága idõnket, pénzünket, figyelmünket, szeretetünket, mintha Jézussal tennénk? Tehát: a mi életünk is bizonyosság-e mások számára az élõ Istenrõl, mint Lázáré? Éljünk úgy, hogy az legyen!
[M. Lajtai Krisztina, Sopron]
2013. március 26. kedd
Iz 49,1-6; Jn 13,21-33.36-38
“E szavak után Jézusnak mélyen megrendült a lelke, s megerõsítette: Bizony, bizony, mondom nektek: Egyikõtök elárul. Erre a tanítványok egymásra néztek, mert nem tudták, melyikükrõl mondta. A tanítványok közül az egyik, akit kedvelt Jézus, az asztalnál Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki és kérte: Kérdezd meg, kirõl beszél. Erre Jézus keblére hajolt és megkérdezte: Uram, ki az? Jézus így felelt: Az, akinek a bemártott falatot adom. Ezzel bemártotta a falatot, fogta és az áruló Júdásnak nyújtotta, az iskarióti Simon fiának. A falat után rögvest belészállt a sátán. Jézus csak ennyit mondott neki: Amit tenni akarsz, tedd meg mielõbb! De az asztalnál ülõk közül senki sem értette, miért mondta neki. Mivel Júdás kezelte a pénzt, némelyek azt gondolták, hogy Jézus megbízta: “Vedd meg, amire az ünnepen szükségünk lesz. Vagy hogy adjon valamit a szegényeknek. Mihelyt átvette a falatot, Júdás nyomban elment. Éjszaka volt.
Amikor elment, Jézus beszélni kezdett: Most dicsõül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsõül benne. Ha megdicsõül benne az Isten, az Isten is megdicsõíti saját magában, hamarosan megdicsõíti. Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok, de amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: Ahova megyek, oda ti nem jöhettek.
Simon Péter megkérdezte tõle: Uram, hová mégy? Ahova megyek - válaszolta Jézus -, oda most nem jöhetsz velem, de késõbb követni fogsz. Péter fogadkozott: Miért ne követhetnélek már most? Életemet adom érted. Jézus leintette: Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked: Mire megszólal a kakas, háromszor megtagadsz.”
Annyira emberi közeg, amennyire csak lehet - ami itt Jézust körülveszi. Barátok, és árulók. Árulók=barátok?
Néztél te már szembe ezzel a lehetõséggel, hogy árulást teszel? Voltál már olyan helyzetben, amikor elárultál valakit, vagy valamit? Tudván tudtad, hogy megteszed, vagy csak megesett? Szállt már beléd a sátán?
Az árulás annyira emberi, hogy legszívesebben eltávolítjuk magunktól, és azt mondjuk - megszállt a sátán! Csak az ember képes elfordulni, hátat fordítani barátnak, eszmének, életmódnak, erénynek. És mivel szégyenletes dolog az árulás, ezért legjobb, ha valami külsõ okot teszünk felelõssé érte, ami csak úgy belénk száll, akaratunk ellenére.
Te éltél már át árulást? Amikor Téged árultak el. Érezted, ugye? Valami meglebbent köztetek, együtt nyúltatok a tálba, a következõ pillanatban meg, már csak a hátát láttad. Vagy ígérgetett hûséget, kitartást, megbonthatatlan szeretet - és amikor kérdezték, még a nevedet sem vallotta ismerõsnek.
Jézus vajon csak célt szentesítõ eszköznek látta Júdás és Péter árulását? Vagy inkább tudta, hogy nincs senki felvértezve árulástétel ellen?
[Csizovszki Zsóka, Ágfalva]
2013. március 27. szerda
Iz 50,4-9a; Mt 26,14-25
“Attól fogva csak a kedvezõ alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa õt nekik.”
“Bizony mondom nektek, egyiktek elárul engem.”
Júdás, az áruló indíttatását, motivációját többféle módon magyarázhatjuk. Lehet fatalista, az üdvtörténetet beteljesítõ, csalódottságát kifejezõ, gondolkodásmódjából logikusan következõ, utolsó reményét megcsillantó tettként is értékelni magatartását. Ebbõl a szempontból lehet õt elítélni, részben vagy egészben megérteni, talán még felmenteni is.
Megoldási módja azonban nem egyenes. Ez érzõdik az utolsó vacsorán tanúsított viselkedésén. Míg a többiek felháborodással vegyült kíváncsisággal kérdezik Jézust, Júdás sunnyog. Tudja, hogy õ az áruló, de szinte érzi és megremeg attól, hogy ezt Jézus is tudja.
Mi lett volna a tisztességes megoldás? A szemtõl-szembe kiállás, a nyílt, direkt kommunikáció. “Nézd, Mester, én csalódtam benned, meg ebben az Isten Országa dologban, a közösségben, tanításod és életpéldád igazságába és hatékonyságába vetett hitemben. Változtass mindezen, vagy köszönjünk el egymástól és járjuk külön-külön utunkat.”
De nem, Júdás az árulást választja. Szembe még jópofizunk egy csöppet, együtt vacsorázgatunk, de a háttérben már megy a szervezkedés Jézus ellen. Tettének kimenetelét még nem tudja pontosan. Lehet, hogy az elfogatás hatására Jézusból kitör a harcos Messiás? Vagy megmarad erõszakmentesnek, engedve az erõszaknak? Aztán talán mégis leszáll a keresztrõl? Vagy egyszerûen meghal? A lehetõségek között tehát van olyan, amelyben Júdás szemében Jézus a “gyõztes” pozíciójába kerül, azonban kikerülhet teljesen “vesztesként” is. Ez utóbbiaknál Júdás eshetõleges szándéka átfogja az emberölés, egykori mestere és barátja teljes fizikai megsemmisítésének lehetõségét is. Késõbb, a következmények ismeretében feltehetõen ezért veszíti el eszét s “bérgyilkosként” értékelve önmagát, szórja el fizetségét és menekül a pusztulásba.
Saját életünkben is lehetnek csalódások, reményvesztettségek. Ilyenkor nézzünk szembe önmagunkkal és embertársainkkal. Válasszuk az õszinteséget, próbáljuk kifejezni érzéseinket, gondolatainkat, keressük a megoldásokat önmagunkban, kapcsolatainkban, egyedül és/vagy mások segítségével, Istenhez fordulva.
[Pakodi Gábor, Székesfehérvárs]
2013. március 28. Nagycsütörtök
Kiv 12,1-8.11-14; 1Kor 11,23-26; Jn 13,1-15
Az Ószövetség üzenete: Mutassátok be a véres állatáldozatot. Ha engedelmeskedtek, és rajtatok a jel, akkor megmenekültök az “Úr átvonulásán”, az igazság óráján. Az emlékezés adjon erõt nektek, hogy Isten népe lehessetek, és parancsai szerint élhessetek.
A Szentlecke tanítása: Új jelet adok nektek. Az áldozat én vagyok: a testem és a vérem. Úgy menekültök meg, hogy szövetségre léptek velem.
Az emlékezés, a kenyér evése, és a bor ivása erõsítsen meg benneteket a szövetségben, hogy méltón éljetek és méltón álljatok az Úr elé.
Az Evangélium üzenete: A jel és a parancs: a szeretet, a Jézus által bemutatott Szeretet. Ennek a szeretetnek a gyakorlása egész életünket betöltõ program.
Ennek a szeretetnek a gyakorlása közösséget (Egyházat) létrehozó program.
Ennek a szeretetnek a gyakorlása égbe emelõ program. A Jézus szeretete erõsítsen meg minket abban, hogy mindig tudjuk honnan jöttünk, kikkel együtt küzdünk és hova tartunk!
[Rozsics Gábor, Székesfehérvár]
2013. március 29. Nagypéntek
Iz 52,13-53,12; Zsid 4,14-16;5,7-9; Jn 18,1-19,42
Jézus a barátaival kiment a “kertbe”. Egy általa kedvelt helyre, hogy együtt legyen azokkal, akiket szeret. Júdás ezt tudta. Õ is járt ott. Nemegyszer. Vele.
Júdás lázadó gondolkodása a világról, és annak megváltásáról annyira különbözött Jézus és az Atya elképzelésétõl, hogy nem tudott higgadtan, elmélyülten, szeretettel gondolkodni. Hirtelen és konok volt. Nem értette azokat a lépéseket, amiket Jézus élt meg elõtte.
De én megértem? Tudok higgadtan és elmélyülten gondolkodni a fenyegetettségem, meg-nem-értettségem, más elképzeléseim feltörésekor? Tudom az Atyára bízni magam, hogy vezessen, és az Õ hangját, a szívem vezérlését követni? Vagy az egóm felülírja a belsõ középpontom parancsait, és én is, mint Júdás átgondolás, beszélgetések és a belsõ harmónia teljessége nélkül ugrok?
Júdás egy csapattal jött. Azt az erõt engedte eluralkodni magán, amit a Jézust elbuktatni akarók is sugároztak (félelem, bizonytalanság).
Milyen erõk, energiák mozognak körülöttem? Mit engedek be magamba, milyen gondolatok forognak bennem? Kik vesznek engem körül? Miben hiszek?
Jézus tudta, miért jött, mit akar, és ehhez sziklaszilárdan ragaszkodott. “ÉN VAGYOK”.
Tudta azt, hogy “ki vagyok, miért vagyok itt, és mit akarok”. Ettõl a magabiztosságtól ellenségei térdre hullottak.
Tudom-e én, hogy ki vagyok? Miért vagyok ott, ahol éppen vagyok? Mi a dolgom?
És tudom-e dolgomat úgy tenni, hogy abból a mennyei magabiztosság, és nem az önteltség sugározzon?
Ismerem magam? Kihez állok közelebb?
[Káplár-Szentes Ágnes, Székesfehérvár]
2013. március 30. Nagyszombat
Kiv 14,15-15,1; Lk 24,1-12
Isten mindig mellettünk áll, mint ahogy az izraeliták mellett is. Ha nem keményítjük meg szívünket, mint a fáraó, akkor észrevesszük és be is tudjuk fogadni õt a szívünkbe. Ha akkora hitünk van legalább, mint a mustármag, akkor minden lehetséges számunkra, akár a tengeren is átkelni száraz lábbal. Isten kiáll értünk, ha mi is kiállunk érte és magunkért. Ha elfogadjuk magunkat, akkor elfogadunk másokat is, és Istent is.
Önmagunk elfogadása és ismerete nélkül, nem leszünk képesek elfogadni és megismerni másokat sem, de Istent sem. Megérteni meg végképp nem tudjuk õt. Bíznunk kell Istenben, a jóságában és abban, hogy ha megpróbál minket, az csak a javunkra válik, fejlõdünk általa, nem büntetésnek szánja. Mindenki annyit kap, amennyit elbír, erre mondják: megvan mindenkinek a maga keresztje. Ha valaki mástól átvállal terheket, akkor halad a szentté válás útján. Lényeg, hogy épüljünk, növekedjünk a terhek alatt a szeretetben, és a hitben, és a rosszat is jóval fizessük meg.
[Bognárné Süveges Kinga, Székesfehérvár]
2013. március 31. - Húsvétvasárnap
Lk 24,1-12 - A gyõztes és legyõzött
A Húsvétnak mi az igazi üzenete? Az-e, ami a Jézus halála után keletkezett, vagy ami életébõl és halálából kikövetkeztethetõ? Vizsgáljuk meg a két üzenetet, és keressük azt, hogy melyik lehet a Jézus szándéka szerinti.
1. A vallási üzenet
A történet egy kivégzésrõl szól, amely többszereplõs. A vallásos húsvét a kivégzés utánról szól, és arról, hogy ki a gyõztes, és ki a vesztes. Vegyük sorra!
Nagypénteken este Kaifás fõpap, a papi fejedelmek, az írástudók és a farizeuspártiak azzal a jólesõ érzéssel hajthatták nyugovóra a fejüket, hogy az eretnek kiirtva, az ügy lezárva.
Pilátus római helytartó ugyancsak elégedett lehet, mert az állítólagos lázadó likvidálva, a zsidó Nagytanács kívánsága teljesítve, és örömmel jelentheti a császárnak, hogy a zsidó tartományban helyreállt a rend.
Kaifás és Pilátus, a halálos ellenségek most képletesen egymás kezébe csaphatnak: Gyõztünk!
Nagypénteken este Jézus tanítványai, anyja és az asszonyok, valamint a Jézusban reménykedõ nép félelemmel és rettegéssel állapíthatja meg, hogy vége. Minden remény szétfoszlott, az ács fia, a nagyhatású próféta és az imádott Mester elbukott. Vesztettünk!
Arimateai József a sziklasír tulajdonosa a gyors temetés után még kimegy a sírhoz. És ott akkor valami történik.
Az asszonyok is be akarják fejezni a holttest olajokkal és illatszerekkel való kezelését, és kora hajnalban õk is kimennek a sírhoz. Üresen találják a sírt.
Péter és társai ellenõrzik az asszonybeszédet, és igaznak találják. Majd különös módon többen is találkoznak az élõ Jézussal. Ez úgy lehetséges, hogy Jézus a kínzások ellenére sem halt meg, feléledt és él, vagy feltámadt a halálból.
Péter, majd késõbb Pál apostol, akinek csak látomásai voltak Jézusról, megfogalmazza a jó hírt: Isten feltámasztotta Jézust a halálból, és ez a Jézus mégiscsak Gyõztes, mert halálával és feltámadásával megváltotta a világot!
2. Erkölcsi üzenet
A történet egy életrõl szól, mely példaértékû a világ és minden ember számára.
A názáreti ács fia valami nagy dologra jött rá, és ezt a felismerést mindenkinek át akarta adni. A gazdagság, hatalom és erõszak világa nem jó. De lehetne a földön új világot teremteni, ha mindenki adna a nála szegényebbnek, ha senki sem uralkodna a másikon, hanem szolgálná a másikat, és ha mindenki elvetné az erõszakot, nem ütne, és nem ütne vissza, és ha mégis, akkor meg tudna bocsátani a másiknak. Õ ezt nevezte szeretetnek, és ezt kezdte hirdetni: “Szeressétek egymást!”, ahogy én elkezdtem. Tudta, mi lesz a sorsa, de azt is tudta, hogy ha élete árán is kitart a szeretet mellett, akkor “aki elveszti életét, megnyeri azt”. Hiszen “senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért”. A halálig menõ szeretet a világon a legnagyobb érték, amit ember adhat embertársainak.
Tanításával és a maga életet is odaadni tudó erõszakmentes szeretetének példájával Jézus erkölcsi forradalmat indított el. Kereszthalálával jobban meggyengítette a római birodalmat, mint ha kardot rántva megöl egy sereg római katonát. Az ókor bitófáján függõ Áldozat a gyilkosok, a mindenkori gyilkosok alacsonyrendû etikájának örök ítéletét jelenti, és aligha lehet félretenni azt a történelem országútjáról. Az általános és egyetemes emberi szeretetet állítja minden kor minden embere elé, és felkínálja mindenkinek: Szeress, életed odaadásával is szeress, mert ezzel gyõzhetsz a gyûlöleten és az erõszakon, és ettõl lesz jobbá, megváltottabbá a világ!
[Kovács László, Budapest]
