Lélekváró - 2014 - 03
A Lélekváró elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fûzik csokorba az ország különbözõ tájairól hamvazószerdától Szentháromság vasárnapjáig.
A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
2014. március 16. - Nagyböjt 2. vasárnapja
Mt 17,1-9 - Az isteni Jézus
Napjaink szépségkultuszának varázsszava a kisugárzás. A szépségversenyeken megmérettetõk a testi adottságokon túl az intellektusukkal és a lelki harmóniájukkal nyerhetik el az elsõ helyet. A külsõ és belsõ megelégedettség összhangja teremti meg a jó és vonzó kisugárzást. A pozitív gondolkodás és az empátia mellett a szeretet adása teljesíti ki az embert. Vagyis “értsük meg a másik embert, és sugározzunk feléje szeretetet. A szeretet a legnagyobb erõ az univerzumban, ugyanis erre születtünk. Segítsünk másokon! Minél többet segítünk, annál többet kapunk majd vissza az életben. Persze az adás öröméért segítsünk, ne azért, hogy visszakapjuk” (internet-cikk a kisugárzásról).
A kisugárzást az aura biztosítja, amely a fizikai testet körülölelõ energiamezõ. Ezt szabad szemmel nem látható, de érzékelhetõ fénygyûrûk alkotják. A legkülsõbb, a legfinomabb rétege az isteni test.
A mindent megérteni és megmagyarázni akaró modern emberhez talán ilyen tudományosnak tûnõ nyelven lehet közel hozni Jézus színeváltozását. Hiszen a hegyen történõ átváltozása: sugárzó arca és ragyogó ruhája - három tanítványa számára - istenségének megnyilvánulása volt. A fényes felhõ az Ószövetségen felnõtt hívõknek az Egy Isten közelségét jelentette. Imádságában Jézus ebbe a mennyei fénybe öltözött, és szeretett Fiának nevezte õt a Mennyei Atya szózata. Mózes és Illés megjelenése pedig arról tesz bizonyságot, hogy az imádkozónak a szellemvilág is átjárhatóvá lesz. Az imádkozó Jézus istentapasztalatának kisugárzása örömmel és félelemmel töltötte el tanítványait. Azzal a jó érzéssel, hogy a mennyei világ részesei lehetnek, ahol szeretnének örökre lakni. Ugyanakkor Jézus isteni nagysága mellett a saját emberi kicsiségük tudata félemlíti meg õket. Jézus megérintõ gesztusa és bátorító hangja gyógyító szeretetenergiaként sugárzik rájuk, és visszahelyezi övéit az isteni való világból az emberi szenvedés és mulandóság világába. Az örök isteni szeretet megtapasztalása, mint életük végsõ célja maradhatna meg bennük, ha így tudnának imádkozni, és adna erõt Jézus követéséhez, ha elfogadnák szenvedésének tényét. A halálon gyõztes Krisztusban való hitük növeli majd fel Pétert és társait az isteni Jézus megvallására.
Hol tartok az istentapasztalat útján? Vannak mestereim, akiknek fényében jó megfürödnöm? Szívesen tartózkodnak környezetemben embertársaim?
[Várnai László, Balatonboglár]
“Ennek hallatára azután a tanítványok arcra borultak, mert nagyon megrémültek.” (Mt 17,6)
- Mi szokott megrémíteni?
- Mennyire hagyom bátorítani magam?
- Mennyire próbálom bátorítani azt aki rászorul?
[Angel]
2014. március 17. hétfõ
Dán 9,4b-10; Lk 6,36-38
Az ószövetség és a Jézus “hegyi beszédének” ezt a részét az a gondolat kapcsolja össze, hogy mindkettõ keresi a helyes élet útját. Hogyan kell élni? Túlmutat ez a kérdés a vallások világán. Ez a kérdés az emberhez köthetõ. Az ószövetségben a törvény, a parancs a helyes élet útja. Külsõ szabályok, eligazodási pontok, útjelzõk ezek, melyeket hitük szerint Isten adott nekik. Aztán a saját belsõ elgondolásuk minduntalan felülírta a törvényt, és maradt a nép számára a megalázkodás Isten elõtt, melyet szerencsésebb esetben bûnvallás követett, más esetekben lázadás, harag, elégedetlenség Istennel szemben. Mûködõképes modell ez: van egy kõbe vésett szabályrendszer és igaz, eltérünk tõle, de legalább tudjuk, hogy eltértünk. Jogi szemlélet lett az élet mankója a belsõ erkölcsösség helyett.
Jézusnak ez kevés. Õ többet gondolt az emberrõl, pontosabban azt, hogy az Istennel együtt gondolkodva formálható az ember erkölcsisége, hogy ne a külsõ szabályok, tilalomfák szegélyezzék az útját, hanem a belsõ értékeinek a kibontakozása. Ez a belsõ érték fogalmazódik meg az aranyszabályban: azt tedd másnak, amit magadnak is kívánnál. Ha ez válik a mindennapjaid iránytûjévé Istennek tetszõ leszel és teremted a szeretet világát. Ez a belülrõl kibontakozott érték, a szeretetbe ágyazott lét egy-egy megnyilvánulása, azaz ne ítélkezzünk, ne kárhoztassunk, legyünk nagyvonalúak a megbocsájtásban, adjunk igaz mértékkel. Tegyük ezt, mert a jó példa ragadós. “Add tovább, szamár a végállomás!”.
Ez a mentalitás egy félelemmentes, boldog világot tud létrehozni, mely kis idõkre valósult csak az emberiség történetében. De mégis jó olvasni az apostolok cselekedetében, hogy “mindenük egy volt” és hogy mennyire békében és örömben éltek. Jézus ezt az örömöt szánja a 21. század emberének is és ugyanezzel a recepttel. A szeretet aprópénzre váltása ma is a jézusi üzenet. Ott, ahová állított az élet. A szeretet gesztusai azonban csak az érem egyik oldala. A másik, hogy legyetek aktívak, azaz tegyetek tanúságot. Ne csomagoljátok be magatokat, az egyéni, családi és közösségi életetek még oly’ kényelmes, zárt világaiba, hanem legyetek nyitottak. Menjetek, kommunikáljatok, ismerjétek meg a körülöttetek lévõ valóság szociológiai mélységeit. Legyetek másokért. A Pünkösd a menjetek, mert van mit mondanotok, van jó példátok és van veletek erõ. Mindannyiunknak. Ne a törvényekre gondoljatok, hanem építsétek fel magatokban a példa, a mondanivaló és az erõ valóságát. Még csak hétfõ van, 17-e. Még van idõ. De egyszer elõ kell majd állni és kimondani : Itt vagyok Uram!
[Garay András, Dunakeszi]
2014. március 18. kedd
Iz 1,10.16-20; Mt 23,1-12
Jézus kritizálja a farizeusokat. Elismeri, hogy a tanítók nyomdokain haladnak, õk azok “akik Mózes székében ülnek”. Mégsem követendõ a példájuk, mert tetteik és a szavaik nincsenek összhangban. Az igaz szavak sem érnek sokat, ha abból nem születik tett. Ezt a viselkedésmódot nem tartja Jézus követendõnek. Nem olyannak mutatják magukat kívülrõl, mint amilyenek belül. Nem mindegy, hogy az ember kinek akar megfelelni. Cselekedeteinek mi a mozgató rugója. A farizeusok ismerik a törvényt, de ennek ellenére nem váltják aprópénzzé.
Jézus azért is jött, hogy a Törvény betûit megvalósítsa, hogy ne csak az ajkakon éljen, hanem a szívekben és a tettekben. Különbséget tesz az írástudók és az Õ terhe között. Míg az írástudók elviselhetetlen terhekkel nehezítik embertársaik életét feleslegesen, addig Jézus azt mondja, hogy “az én igám édes, az én terhem könnyû”. (Mt 11,30)
Jézus kitér még a titulusokra is. Azt elviseli, hogy Õt Mesternek hívják a tanítványok, de ugyanakkor arra is utal, hogy akire felnéznek az emberek, annak szolgának kell lenni. Az aki képes szolgálni embertársait, s így kivívja az emberek elismerését, az nem olyan, mint a farizeusok, akik fõ helyeket foglalnak el és rabbinak hívatják magukat.
Nem vagyok-e én is néha farizeus?
Nem mutatok-e többet, mint ami bennem van?
Mi mozgat? Az Istennek tetszõ élet és cselekedet, vagy az emberek elismerését kiváltó tett?
[Benéné F. Éva, Budapest]
2014. március 19. szerda
2Sám 7,4-5a.12-14a,16; Mt 1,16.18-21.24a
" …mert ami õbenne fogantatott, a Szentlélektõl van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert õ szabadítja meg népét bûneitõl." (Mt 1,20-21)
Kamaszkorom óta foglalkoztatott a kérdés arról, hogy Jézus miért ilyen misztikus módon fogant, miért kellett az evangélium szerzõjének Szentlelket ebbe belekeverni. Miért nem születhetett egyszerûen Mária és József gyermekeként? Fõleg így, József neve napján újra felteszem magamnak a kérdést: Tisztességes-e az evangélium szerzõje Józseffel, aki mint családfenntartó, teljes felelõsséggel felnevelte (a nevelt) gyermekét Jézust, sajátjaként? Jézust, akit a názáreti ács fiaként emlegetnek késõbb. József taníttatja a fiát, hiszen a zsinagógai történet szerint nemcsak olvasni tudott, hanem megbízták szentírás-magyarázattal is a zsinagógában. Aztán meg arra is gondolok, hogy Jézus testvéreirõl is szól az írás, például a szakértõk szerint Jakabról biztosan állíthatjuk, hogy Jézus testvére volt. Akkor meg minek kell ez a misztikus köd? Miért kell Jézus születésébõl ilyen emberfeletti, csodatörténetet gyártani.
Ha engem kérdeztek volna, én ilyet nem találtam volna ki, mert ebbõl következõen kérdezem, hogy nekem, mint embernek milyen módon kell tökéletesednem, milyen módon kell társmegváltói küldetésemet teljesítenem, hogy aztán a mennyországba juthassak? Jézus, mint a mai evangéliumból kitûnik, Isten gyermekeként születik, isteni erõkkel van felruházva, és így kell Istennek tetszõ életet élnie. Mi emberek pedig apánk és anyánk gyermekeként születünk, Isteni erõkkel nem rendelkezünk, legfeljebb a kegyelmével, és így kellene Istennek tetszõ életet élnünk.
Hát ebbõl számomra az következik, hogy nem egyenlõ a pálya, Jézusnak lejtett, nekem és nekünk pedig emelkedik. Így aztán könnyû mentséget találni, hogy miért bukdácsolok és bukdácsolunk, tõlem és tõlünk csak ennyi telik! Számomra sokkal egyszerûbb volna, ha Mária és József gyermekeként született volna Jézus, mert akkor egyenlõk volnának az esélyek, egyforma volna a pálya. Ebbõl az emberi életútból Jézus azt hozta ki, hogy érdemesült az Isten fiúságra! Vajon én és mi mire jutunk? Életutunk végén mire érdemesülünk? Vajon Isten méltónak talál engem és minket arra, hogy fiaivá fogadjon?
Uram, Istenem, kérlek, segíts abban, hogy méltók legyünk az Isten fiúságra!
[Áts András, Budapest]
2014. március 20. csütörtök
Jer 17,5-10; Lk 16,19-31
A dúsgazdag és a koldus Lázár
A szegénység és gazdagság kereszténységünk végtelen témája. Gumicsont iparunk termelékenységét nem növelve, egy adalék: lehetek nagyon gazdag egy pár cipõt birtokolva és naponta egyszer fõtt ételt ebédelve Szomáliában. Ugyanakkor Svájcban a nyolc éves autómmal (ezzel tartom el 6 tagú családomat) valószínû a szegények közé soroltatok.
Nagyon õszintén és nagyon értelmesen folytatva ismerünk tényleg szegény-szerény testvéreket, akik adnak, olykor a két fillért is, szolgálnak, Jézus-arcúak. Valószínûleg találkozhatunk szegénynek látszó , kimondom lusta emberekkel, tisztelet a kivételnek, a hibákból, szükségbõl kovácsolnak erényt. Vessük õket össze a Máté 25-ben említett, az egy dénárt elásó, a bizalommal visszaélõ, az Isten szeretetét arcul csapó szereplõvel. A külsõ sötétségre vettetik, ha nem él a szeretet szerint.
Ismerhetünk gazdag embereket, akik szintén szeretõek, adakozóak, jól élnek a lehetõséggel. Nem úgy, mint a szintén gazdag, de önzõ, zsugori, pl. Scrooge.
Szerencsénkre lehet két gondolatunk. A Lukács 6-ban egyértelmûen halljuk, hogy “Jaj nektek gazdagok!” Ill. “Boldogok vagytok, ti szegények!” Másrészt a jó fa jó gyümölcsöt terem. Mintha belénk kódolná a jó Isten, hogy a szegénység rokon a keskeny úttal, míg a gazdagság inkább vezet a széles út felé. Gyermekkorom óta bennem muzsikál Petõfi Sándor: Levél Arany Jánoshoz vers részlete:
“S jártam azóta magas fényes paloták körül, ahol
Minden, minden nagy; gazdáik lelke kicsiny csak…
Akkor eszembe jutott alacsony hajlékotok, ebben
Mind kicsinyecske, de a gazdának lelke nagy és szép!”
Másik probléma, ha már elrontottuk, és vége a dalnak, tudunk-e jelezni a még úton lévõknek? A Szentírás szerint: KÉSÕ! Ez a hajó elment. mintha Isten könyörtelen lenne. Miért nem vettél komolyan? Tíz parancs, fõ parancs, új parancs. Nagyon profánul, minden közlekedési helyzet nagyon világos, UTÓLAG, az esemény után 10-20 másodperccel. Ha akkor se, az már tényleg gáz.
Isten, a Szent Lelke által próbálja a bölcsesség elõre látás lelkét adni nekünk. Éljünk vele!
[Kiss József (Jozsó), Budapest]
2014. március 21. péntek
Ter 37,3-4,12-13.17-28; Mt 21,33-43.45-46
A gondos GAZDA mindent elvégzett, ami rajta múlt. A világ gyönyörû és hasznos. Élvezhetõ gyümölcsei táplálnak, virágai örömöt okoznak puszta látásukkal. A földbe vetett mag “magától” növekszik, a fû, fa ellát jó levegõvel, stb.
Tehát az Atya kertje tökéletes. Lehet ezt lelki kertnek is gondolni, vagy mindkettõre igaz, a külsõ világra is, a belsõ világunkra is. A mindkét szõlõskertet a GAZDA alapozta meg, telepítette be mindennel, amire szükségünk van ahhoz, hogy boldog, békességes életet éljünk.
Miért nem mûködik mégsem a dolog? Jézusunk erre is válasz ad, nem csak itt, hanem az egész evangéliumi tanítás errõl szól. Lehet itt azt mondani, hogy ez csak a zsidóknak szól, közülük is csak az akkori vezetõ réteghez, de ez talán a felelõsség elhárítása.
Mindkét említett területen bõségesen találunk feladatot magunknak.
1) Nem a miénk a világ. Csak és kizárólag munkások vagyunk benne. Semmit nem tekinthetnénk magunkénak, ami rajtunk kívül van. Azokat a dolgokat, amit nem tudunk átvinni magunkkal abba a bizonyos másik dimenzióba, csak használatba kaptuk. Kölcsön. E szempontok szerint kissé furán hangzik azt mondani, az én cipõm, az én földem, az én kenyerem.
2) A haszonélvezetnek ára van. Az az ára, hogy meg kell osztanom azt, aminek a gondviseletével megbíztak. Ez a GAZDA része. Mivel Jézus azonosította magát minden rászorulóval, ez alapján merem mondani, hogy az a GAZDA része amit a testvérnek, felebarátnak adok.
3) A megfelelõ idõ felismerése is feladatunk. Mikor kell szorgoskodni, mikor adakozni, mikor pihenni, mikor elszámolni.
Bizonyára mindenki folytatni tudja a reá szabott konkrét feladatokat, ami minden nappal változhat, minden személlyel változhat.
A Lélek segítsen neked is Testvérem abban, hogy dönteni tudjál, teendõid sokasága közepette.
[Dombi Zsuzsa, Bánya]
2014. március 22. szombat
Mik 7,14-15.18-20; Lk 15,1-3.11-32
…"Kicsoda olyan Isten, mint Te, aki megbocsátja a bûnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban!" (Mik. 7,18)
…"Még messze volt, amikor meglátta az apja és szánalomra gerjedt, majd hozzáfutott, nyakába borult és összecsókolgatta…… Megharagudott ezért a/z idõsebb/ fiú és nem akart bemenni." (Lk 15,11-32)
A másik kettõ belsõ történései (avagy az igazságosság és irgalmasság kérdései.)
Az apa “megosztotta köztük, ami a megélhetésre volt”, és kiadta a fiatalabb fiú jussát. Szomorú volt, tán haragudott is fiára, de elengedte õt, majd késõbb figyelemmel kísérte sorsát. Látta a disznók között, de nem ment utána, nem próbálta vissza csábítani. Amikor pedig meglátta a visszatérõ fiút, “szánalomra gerjedt, majd hozzáfutott, nyakába borult és összecsókolgatta”. Így tett, hiszen az igazi apa: “Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban!” (Mik. 7,19)
Vagyok-e én igazi szülõ? Képes vagyok-e önállósulni akaró, felnõtté váló gyermekemnek megadni a VALÓDI SZABADSÁGOT? Vagy mérlegelve eldöntöm az õ szabadságának korlátait? Képes vagyok-e nem utána menni, nem közbelépni, amikor szabadságával próbál valamit kezdeni? Meg tudom-e állni, hogy ne lépjek közbe, még akkor sem, ha úgy látom, hogy talán vesztébe rohan, és közben úgy vélem - én látnám a helyes megoldást? El tudom-e fogadni, hogy neki is, mint mindenkinek SAJÁT valódi tapasztalatra van szüksége, amibe belefér a pozitív tapasztalat mellet a negatív is. Ha bajba kerül, - azért mert olyat tesz, amit az otthon levegõjébõl szívottak alapján nem kellett volna megtennie,- meg tudom-e bocsátani neki, vagy a számonkérés indulatait nem tudom leküzdeni? Tudok-e teljes valómmal /értelmemmel és érzelmemmel egyaránt/ irgalmas lenni vele szemben, ha a megbánás jeleit felfedezem?
Az idõsebb fiú otthonmaradt, és végig apja szavát követte… mindaddig, míg apja igazságtalanságát fel nem fedezte. Fájt neki az igazságtalanság. Az igazságosság szempontjából joggal haragudott apjára, és öccsére is. Az apa kérlelésére azonban lassan felengedett az a megkeményedés, amit az igazságtalanság érzése okozott szívében, és bement testvére fogadására.
Be tudom-e látni, hogy az igazságosságnál nagyobb érték az irgalom? Ha IGAZTALAN BÁNTÁS ér, - az engem ért bántás elsõ kínzó érzésein túljutva képes vagyok-e arra, hogy a jó szándékú, figyelmeztetõ szavak hatására elengedjem kínzó érzéseimet? Képes vagyok-e arra, hogy lassan belássam, hogy gyakran a másikkal szembeni irgalmasság úgy jelentkezik számomra, mint igazságtalanság. Az igazságtalanság egy megkerülhetetlen kísérõjelensége az irgalmasságnak.
[Bóta Tibor, Budapest]
2014. március 23. - Nagyböjt 3. vasárnapja
Jn 4,5-42 - Az Istenhez vezetõ Jézus
Az õskeresztények Húsvét éjszakáján az ünnepi liturgia keretében keresztelték meg a Jézus-követésre elõkészült felnõtteket. Manapság - égõ gyertyával a kézben - ekkor újítjuk meg a keresztségi fogadalmat. Ha vannak jelen keresztelendõk, itt részesülnek a beavató szentségekben. A húsvétot megelõzõ Nagyböjt III, IV. és V. vasárnapján kerül sor nyilvános vizsgájukra. A szentmisék kezdõénekében Ezekiel prófétát idézzük: “Tiszta vizet árasztok rátok, és megtisztultok bûneitektõl, és új lelket öntök belétek - mondja az Úr” (36,25-26). A III. vasárnap elsõ könyörgése pedig így kezdõdik: “Készítsd fel választottaidat, Istenünk, neved méltó és értelmes megvallására…”
Az evangéliumban szereplõ Jézussal találkozott szamariai asszony megváltozása mintát ad a katekumeneknek a megtérésre és a hitvalló életre. Aki nyitottan szóba áll Jézussal és igaz képviselõjével, az eljuthat az istenhitre és apostoli küldetése felismerésére. Hogyan is cselekedett Jézus? És mit vár el követõitõl?
Fáradtan, éhesen és szomjasan is kapcsolatot keres, és szóba áll az idegen, sõt ellenséges érzületû asszonnyal. Ráadásul kisebbé téve magát kér tõle: “Adj innom!” Ezzel elindítja a beszéd fonalát. Nem hagyja abba célirányos mondanivalóját akkor sem, amikor a nõ az anyagvilág szintjén igyekszik megmaradni félreértéseivel: “Zsidó létedre hogyan kérhetsz tõlem… vödröd sincs… Honnan volna élõ vized?” Jézus pedig következetesen lelki magasságokba emeli: “Ha tudnád, ki az, aki kér… élõ vizet adna… az örök életre szökellõ vízforrás lesz benne”. Így kelti fel benne az õszinte megnyílás és az újjászületés iránti vágyat. Megtudjuk, hogy kerüli az embereket, mert szembesíthetik bûnös kapcsolataival. Jézustól elfogadja életmódja kritikáját, de még megpróbál kitérni a zsidók és a szamariaiak eltérõ istenimádási helyét felemlítve. Jézus feltárja elõtte közössége jövõbeli imádását: “Lélekben és igazságban imádják az Atya-Istent”, és saját messiási voltát: “Én vagyok az…!” Az asszony az új felismerés örömében otthagyja múltját jelképezõ korsóját, és apostola lesz háza népének. A Jézussal való megismerkedés után õk is meggyõzõdnek arról, hogy “Õ a világ Megmentõje!”.
Az elsõ vizsganap áldozás utáni könyörgése így kezdõdik: “Kérünk, Istenünk, tedd eredményessé bennünk megváltásod mûvét, hogy akiket majd a keresztség örök életet adó szentségében részesítesz, segítsd õket kegyelmeddel, hogy arra el is jussanak, Krisztus, a mi Urunk által.”
[Várnai László, Balatonboglár]
“Az arató bért kap és örök életre szóló termést gyûjt, hogy együtt örüljön a vetõ meg az arató.” (Jn 4,36)
- Milyen feladatokat látok meg?
- Mennyire maradandóak a munkáim?
- Minek a fejében fogadok el pénzt?
[Angel]
