Lélekváró - 2014 - 15
A Lélekváró elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fûzik csokorba az ország különbözõ tájairól hamvazószerdától Szentháromság vasárnapjáig.
A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
2014. június 8. - Pünkösdvasárnap
Jn 20,19-2 - “Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat”
Amikor beesteledett, még a hét elsõ napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte õket: “Békesség nektek!” E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: “Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: “Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bûneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bûnben marad.”
A tanítványok félnek. Mitõl? Veszélyben volt az életük, a becsületük, az állásuk? Jézus három éven át járt velük, tanította õket, példát mutatott nekik. Minden hiába, a Mestert megölték, mindennek vége. Reményvesztetten ülnek együtt. Mire várnak? Miért nem mennek haza a családjukhoz, dolgozni? Mária Magdolna már megvitte a hírt a tanítványoknak, hogy él az Úr, de õk csak akkor hiszik el, amikor saját szemükkel látják.
Az Úr láttán minden megváltozik, öröm tölti el õket. Jézus egész élete, tanítása értelmet, tartalmat, jelentõséget kap. A tanítványok megkapják a Szentlelket; és vele a küldetést. Jézus elküldi õket az emberekhez, vigyék el az örömhírt mindenkinek.
Mi is tanítványok vagyunk, mi is megkaptuk a Szentlelket. Érezzük erejét, támogatását? Érezzük azt az örömöt, amit a tanítványok akkor éreztek? Végrehajtjuk a küldetést, amit Jézus ránk (is) bízott? Vagy kifogásokat keresünk? Könnyû megmagyarázni magunknak, hogy mit miért nem teszünk. Nehéz megvinni az örömhírt másoknak, megélni kisebb és nagyobb körben. Ehhez kérjük a Szentlélek segítségét. Amen.
[Demeczky Péterné Makai Ágnes, Pilisborosjenõ]
“Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” (Jn 20,21)
- Tisztába vagyok-e a küldetésem tartalmával?
- Teljesen odaadom magam Jézusnak?
- Szavaim és tetteim összhangja hogyan növekszik?
Újjászületés
“Bizony, bizony mondom neked: Aki nem születik vízbõl és Szentlélekbõl, nem mehet be az Isten Országába.” (Jn 3,5)
Újjászületés: Az Isten erejét mélyen és életszerûen megtapasztalni úgy, hogy jellegében a pünkösdre emlékeztet. Ezután a tanúságtevésben, az Örömhír hirdetésében és a kisközösségi életben növekszik bennünk a világosság és a bizonyosság, hogy itt Isten mûködik.
Akik többé-kevésbé, nyugodtan növekvõ, újra meg újra új mélységeket megtapasztaló szellemi növekedésben élnek, azok számára is nagy jelentõségû a karizmatikus megtapasztalás, mert ezáltal sokkal tudatosabb, szabadabb és erõteljesebb élethez jutnak a Szentlélek által.
Kérdések:
- Számomra mi a bizonyossága annak, hogy az Isten Lelke mûködik bennem?
- Volt már újjászületési élményem?
- Honnan veszem az erõt az állandó újrakezdéshez, vagy a rendszeresség betartásához?
- Valóságosan találkoztam-e már a tûzbe merítõ Lélekkel?
- A napi céltudatos élet is állandó megújulásra szorul.
- Céltudatos életstíluson a testvéri segítõ kézen túl a Léleknek milyen szerepet engedsz?
[Angel]
2014. június 9. Pünkösdhétfõ
1 Kir 17,1-6; Mt 5,1-12
A “Boldog-mondásoknak” könyvtárnyi irodalma van. Sokan próbálták már értelmezni, elemezni. A fontos az, hogy ma mit mond nekem?
Az egyik lényeges üzenet számomra a jelen idõ. Jézus nem arról beszél, hogy itt a földi siralomvölgyben szenvedünk ugyan, DE majd a mennyországban jutalmat kapunk (kivéve az üldözést). Nem.
ITT és MOST ígér boldogságot, ha szelíd, tiszta szívû, békességre törekvõ… vagyok.
A másik reményteljes üzenete az, hogy boldogságom nem mások viselkedésének függvénye. Ne várjam hát, hogy megváltozzanak a körülményeim, a házastársam, a gyerekeim, az anyósom… és akkor majd engedélyezem magamnak, hogy boldog legyek.
A boldogság nem érzelem, hanem tudatállapot. Annak a tudata, hogy ISTEN SZERET.
[Györgyné Kollár Gabriella, Ajkarendek]
Az Úr Lelke van rajtam…
“Az Úr Lelke van rajtam, mert fölkent engem. Kiküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak meg a látást, hogy felszabadítsam az elnyomottakat.” (Lk 4,18-19)
1. A Lélek azért jött, hogy küldjön. A reá hallgatót az Országért tenni akarás jellemzi. Jézust az Úr Lelke indította fellépésére. Tanítványai is a Lélek erejében indultak a tanúságot tenni. (ApCsel 1,8)
2. A Lélek mûködése társadalmi méretû. A jézusi Szeretet Ország megvalósítása céljából. Jézust a társadalmi gúla alján levõkhöz küldte a Lélek. Azokhoz, akiknek semmi reményük nem volt a egzisztenciájuk megváltoztatására az adott társadalomban.
3. A Lélekkel betelt tanítvány minden erejével azon fáradozik, hogy építse a jézusi kontraszt-társadalmat: a sok gyermek vállalásával, az éhezõk megsegítésével, a fegyveres erõk elutasításával.
Kérdések:
- Csak várom a Lelket, vagy el is indulok bennem levése erejében? Minél többet adok belõle, annál teljesebben leszek képes befogadni!
- Vallom-e, hogy a csak otthon ülõ lelki élet nem Lélek szerinti élet?
- Vannak-e szegényeim, akikhez viszem az Örömhírt? Milyen társadalmi rétegbe vetem az Isten Igéit?
- Van-e társadalmi jellegû mozgás, emelkedõ Ország-színvonal körülöttem?
[Angel]
2014. június 10. kedd
1Kir 17,7-16; Mt.5, 13-16
Az ószövetségi író a nagy próféta elõtt esik hasra. Pedig ebben a kis történetben a még neve-sem-ismert özvegyasszony életpéldája világít fényesen. A prófétaüldözések idején Illés is bujdosik, és egy, a fiával élõ özvegyasszony befogadja, megosztja vele kenyerét (ágyát ?), de még tudni kell, hogy épp egy 3 éves aszály sújtja Samariát, szinte szó szerint “csoda, hogy életben maradnak”.
A csodához az kell, hogy az özvegyasszony önzetlen legyen és megossza azt a keveset, amije van.
Emberi számítás szerint õrültség, de a jószívû ember mellett ott áll az Isten !
Merek e ésszerûtlenül jószívû lenni ? Ha nem, bizony ne várjak csodát !
A Máté-részletben a sokszor hallott, átgondolt tanítást halljuk újra:
Jézus arra kéri tanítványait, követõit, hogy
1. Az élet minden profán mozzanatában sóként éljék meg másságukat, jézusi gondolkodásukat. Vagyis munkahelyen, buszon, APEH-nél sorbanállva, orvosi váróban stb. az evilág fiaitól eltérõ jézusi ízt képviseljenek: önzetlen, derûs, örök életben bízó, szeretõ viselkedést.
2. Az általános, megszokott, ámde hitetlen életben fényforrásként világító tetteket. Ilyen az ószövetségi özvegyasszony viselkedése is, de mindenkinek adatik az életben döntés, amikor az általános/ átlagos norma szerint dönthetünk feltûnés nélkül, vagy jézusi alapon ésszerûtlenül, akár felháborítóan naív, önzetlen, szeretetteljes módon.
Már ma csinálhatod jobban…!
[György Zoltán, Ajkarendek]
2014. június 11. szerda
1Kir 18,20-39; Mt 5,17-19
Az Úr az Isten… (1Kir 18,39)
Nem attól hiteles az igazság, hogy hányan állnak ki mellette vagy hányan vallják. Mit ér a Baál-papok sokasága, ha az Élõ Isten egyetlen prófétájának van igaza? Közvélemény-kutatásokba és közmédia-véleményekbe veszett korunk elkábul a harsogástól. A köz-vélemény is csak vélemény. Nem igazság. Nagyon rossz érv a sokaság. “Mindenki ezt mondja!” Na és? Egyedül Isten az igaz. Neki nem kell érveket halmoznia. A kétfelé sántikáló tömeg oda áll, ahol saját érdekeit érvényesülni véli. Az erõsebb mellé, a sokak mellé. A nyerésre álló párt mellé. Akkor is, ha az nagyon istentelen eszméket képvisel. Szégyelltek odaállni az üldözött Illés mellé, hát rossz lelkiismerettel Ácháb papjaihoz szegõdtek. Nekünk tán’ könnyû vállalni Jézust, az Evangéliumot, könnyû megszenvedni Isten igazságáért? Bizonyára nem, de hatalmas gyõzelmet jelent és nagy tanúságtétel az egész világ elõtt.
Jézus sem magyarázkodik. Istennek igaza van. Jézusnak igaza van. Meg kell hallanunk, amit mond, egyértelmûen követnünk kell a törvényt, a hegyi beszéd parancsait. Sõt ez az iránta való szerettünk bizonyítéka. “Aki szeret engem, megtartja parancsaimat. Atyám is szeretni fogja õt, elmegyünk és Benne fogunk lakni.” Viszolyog a kétfelé sántikálni kész természetünk a jézusi törvényektõl. Szeretnénk kikerülni, szeretnénk átírni. Legalább néhány “i” betû erejéig… Csakhogy akkor az igazság gazsággá változik. Elfogadni, teljesíteni kell, hogy országbeli gyermekei legyünk az Atyának. Nincs más, ne is keressünk mást! Egyértelmû, mint a mai apostol, Barnabás fontolgatás nélküli odaadása az Úrnak és az Egyháznak. Nem méricskél, spekulál, - ad. Mert egyedül Te vagy a szent, Te vagy az Úr, Te vagy az egyetlen fölség! Jó tenálad lenni, Uram!
[Podmaniczky Imre, Izsák]
2014. június 12. csütörtök
1Kir 18,41-48; Mt 5,20-26
“Mert mondom nektek, hogy ha a ti igazságotok bõven fölül nem múlja az írástudókét és a farizeusokét, semmiképpen nem mentek be az Mennyeknek országába.” (Mt 5,20) (Gromon András fordítása)
“a ti igazságotok”
A héber ‘aman igébõl származik az ’emet szó, mely elsõdlegesen azt jelenti, hogy valami szilárd, biztos, hitelreméltó, hûséges.
Van-e nekem igazságom? Olyan, ami biztosan az enyém? Olyan, amiért megküzdöttem, megharcoltam, s most is folyamatosan fejlesztem? Az igazság nem bölcsek köve! Nem lehet lenyelni, azaz egyszer és mindenkorra magamévá tenni. Ha nem fejlesztem, nem növelem, megcsontosodik, s én magam is farizeussá válhatok, azaz olyan valakivé, aki az igazságosság álarca mögé rejtõzik, s az Isten szeretetét az ismeretei szûk körébe akarja zárni. Ekkor elkezdek haragudni az emberekre, akik tökfejek, ostobák buták, bolondok, istentelenek. Mindenfélét gondolok róluk, majd ezt ki is mondom, s a hozzám hasonlókkal nagy egyetértésben tudok lenni.
Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanem ha én általam. (Jn14,6)
Az igazság az Istennel való találkozáson alapul. Hol, hogyan szoktam találkozni Istennel? Oda tudok bújni hozzá, s csendben együtt lenni Vele? Tudok figyelni rá? Éhezem és szomjúhozom az igazságot, vagy úgy gondolom, hogy én élek itt, én tudom jobban mi kell nekünk, ezért beszélgetéseim arra irányulnak, hogy felhívjam figyelmét azokra a dolgokra, melyek elkerülték figyelmét, vagy nem jól látja “onnan fentrõl”?
Jézus így imádkozott: Nem azt kérem tõled, hogy vedd ki õket a világból, hanem hogy óvd meg õket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Szenteld meg õket az igazságban, mert hiszen a tanításod igazság. Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is õket a világba. Értük szentelem magamat, hogy õk is szentek legyenek az igazságban. (Jn 15-19)
[Smellerné Tóth Ildikó, Budapestt]
2014. június 13. péntek
1Kir 19,9a.11-16; Mt 5,27-32
Ezt az idézetet nem lehet kihagyni: …. és mondta (az Úr Illésnek): jöjj ki és állj meg ezen a hegyen az Úr elõtt! … … és az Úr elõtt megyen szélvihar, megszaggatva a hegyeket és törve kõsziklákat, de az Úr nem volt abban a szélben, pusztító földrengés jött utána, de az Úr nem volt abban sem. A földrengés után tûzvész jött, nem volt az Úr a tûzben sem. És a tûz után egy halk, szelíd hang hallatszott … … amely ezt mondta: ‘Mit csinálsz itt Illés?’
Elképzelem magam Illés helyébe - nem biztos, hogy tiszta alsónemûvel meg tudtam volna várni a ‘halk, szelíd hangot’, s még kerek mondattal válaszolni arra a kérdésre is: ‘Mit csinálsz itt?’.. ..
Kemény fiú volt ez az Illés, kibírta, nem szaladt el…
Ha elszaladt volna, a mennydörgés hangja utolérheti, talán megérzi a földrengést is, láthatja a tûzvész füstjét, de a halk, szelíd hang - már biztosan nem jut el füléig.
És akkor nincs üzenet! (Tehát meg kellene próbálni a helytállást nehéz helyzetben is.)
Fordítsuk meg? Viharos hangulatban, padlót rengetõ asztalcsapkodásban, villámokat lövellõ tekintettel nem tudom Isten üzenetét elmondani, mert vagy elszalad a ‘páciens’, vagy ’tele lesz a gatyája’. Ha meg kibírja, akkor olyan kemény gyerek, hogy vagy ’nem árt neki’ az üzenet, vagy nagyon elkötelezett.
A halk, szelíd módszer biztosabb eljárásnak tûnik.
(Tudhat valamit az Úr .. ..)
[Zsombok György, Budapest]
2014. június 14. szombat
1Kir 19,19-21; Mt 5,33-37
Elizeus elindult, követte Illést, és szolgálatába állt.
Sajátos próféta-meghívás: nem közvetlenül Isten hívja Elizeust, hanem Illés választja ki utódául. Izraelben a vallási hûséget ezek az Istennek-adott emberek tartották meg.
Elizeus mély barátságba kerül meghívójával, és folytatja annak isteni küldetését.
A negyedik király késve érkezett meg Jézust köszönteni: csak a Keresztre-feszítettnek tudta a hosszú útról megmaradt ajándékát - a szívét - felajánlani.
Minket a Feltámadott hívott meg munkatársának: kit közvetlenül, kit szülei, barátai által. Ma sem könnyû vállalni a prófétai küldetést: figyelmeztetni a világot Isten szeretet-tervére.
Beszédetek legyen: igen - igen; nem - nem. Ami ezt meghaladja, az a gonosztól van.
Már a XX. század megélte az írott és kimondott szó devalválódását. Nemcsak korosztályok értik nehezen egymást (érthetetlen liturgikus nyelv, új kifejezések beáramlása a közbeszédbe stb.), hanem a használt nyelv hamis használata is megzavarja az egymást értést. A politika, a sajtó és a média többi megnyilvánulása is ezt látszik igazolni.
Lázár Ervin: Pávárbeveszévéd
- Turgudsz irgígy bergeszérgélnirgi?
- Nergem.
- Hávát ivígy?
- Ivígy seve.
- Avakkovor nevem tuvuduvunk beveszévélgevetnivi.
- Bivizovony.
Rajtunk áll. hogy a szavak ismét visszanyerjék értelmüket és igazságukat. Az isteni Igével-Szóval való õszinte kapcsolatunk segíthet ebben. Nem eskük és politikai elkötelezettségek adják meg kimondott (és ki nem mondott) szavaink hitelét, hanem csak az igaz szeretet.
Segíts minket Istenünk, hogy elfogadjuk meghívásunkat és megtaláljuk Hozzád és embertársainkhoz a szeretet megfelelõ szavait!
[Szegheõ József (Totya), Budapest]
2014. június 15. - Szentháromság vasárnapja
Jn 3,16-17 - “Isten nem azért küldte fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ.”
A Nikodémussal folytatott beszélgetés végére szerkeszti be János, Jézus tanításaként: “Úgy szerette Isten a világot”… Bennem ez további gondolatokat és kérdéseket indított el. Miért teremtette Isten a világot? Volt ezzel valami célja? És miért ilyen világot alkotott? Egyértelmûen jó-e ez a világ? Mik a saját tapasztalataink?
És ha már az Édenkert után a Jó mellett a Rossz is része lett a világnak, miként áll hozzánk az Isten? Úgy, mint egy birkáit bottal verõ juhász, vagy inkább, mint egy szeretõ szülõ, aki tévedéseivel, minden fogyatékosságával együtt szereti gyermekét?
Vagy valójában mégsem annyira kudarc az ember? Lehet, hogy mégis javultunk valamennyit az állatvilágból való kiemelkedésünk óta? Mert az emberiség mégis képes volt a csodára, hogy az önzés világi törvényének dacára, idõrõl idõre mindig kineveljen új, Istenre-figyelõ embereket? Akik felismerik embertársaikban az õket is szeretõ Istent! És egyre többen ismerik fel a Létezés törvényeként, hogy ne csak a saját önzéseddel törõdj, légy tekintettel a másik emberre, sõt, “Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”! A világban a szociális gondolkodás történelmi térnyerése elvitathatatlan. A jézusi búzaszem hasonlat még ennél is tovább megy, amikor azt mondja, add tovább magadat, és cserébe megnyered a Létet, az Életet. Én hiszem, hogy végül az ilyen emberek alakja marad meg az emberiség kollektív emlékezetében!
A Teremtéstörténet szerint az ember vétkezett, az Isten terve ellen cselekedett. Azonban ez nem abszolút döntés volt az ember részérõl, így végül az ember kettõs tudata lett a végeredmény: Jó és Rossz egyszerre van jelen bennünk. És ez a Jó és Rossz egy egész életen át küzdenek egymással. Mondhatnám úgy is: egyféle skizofrénia épült be az emberbe, aki lelkiismerete révén érzi, tudja, mit kellene tennie, de mégis gyakran az ellenkezõjét csinálja.
Isten a Fiát küldte a világba, és azóta is mindig küld embereket, akik Jézust tekintik mintájuknak. Megfordítva is igaz a tétel: azóta is születnek idõrõl idõre emberek, akik felismerik, csak az Isten terve szerint való élet tehet boldoggá.
[Bajnok László, Budapest]
“Az Isten ugyanis nem azért küldte el a fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy megszabaduljon általa a világ.” (Jn 3,17)
- Milyen áldozatokat tudok hozni másokért?
- Mennyire szoktam pálcát törni a világ dolgai felett?
- Kiket szoktam mentegetni?
[Angel]
