Vasárnapi elmélkedés - 2012. november

Elmélkedések

A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.

2012. november 4. – Évközi 31. vasárnap
Márk 12,28b-34 - Eszmecsere a jeruzsálemi templomban a fõparancsról

Az evangéliumi részlet a hit és az Istennek tetszõ élet rövid foglalata.
A templom volt a legmegfelelõbb hely erre a beszélgetésre és eszmecserére. Itt az imádás és az Isten-tisztelet központjában a beszélgetés során a lényegrõl volt szó, minden parancs elsejérõl. Sok parancsot kellett volna teljesíteni, olyan sokat, hogy nehéz lett volna a parancsokat helyesen értelmezni, jól áttekinteni; és a fontossági sorrendet is könnyen elhibázhatjuk.
Érdekesek a körülmények is. Miként került sor erre a beszélgetésre Jézus és az írástudók között? Amint megérkezik Jeruzsálembe, Jézus elsõ útja a templomba vezet. Már többször próbára akarták tenni, és csapdába csalni. Mindenki azt akarja a zászlajára írni: Én csapdába csaltam Jézust.
Jézus mindig többet mond válaszában, mint amit kérdeznek tõle. Most is így van. Az írástudó kérdése nem szokatlan. Bárki föltehette volna. Jézus válasza sem szokatlan: “Halld Izrael!” Ezt az imádságot a vallásos zsidó ember mindennap elimádkozza. Fölmondja az elsõ parancsot - ez a legtermészetesebb. A mindennapi ismétlés formálja, alakítja a gondolkodását. Jézus válaszában új dimenzió nyílik: A fölfelé, az Isten felé való (vertikális) gondolkodást kiterjeszti, kibõvíti az ember felé való (horizontális) gondolkodással.
Itt a jeruzsálemi templomban minden az oltárra és az áldozatbemutatásra irányul és összpontosul. Jézus továbblép. Elmondja az “igazi imádás” titkát: a szeretet etikája azt jelenti, az Istent szeretni annyit tesz, mint az emberekkel, a felebarátainkkal együtt érezni, az éhezõknek ételt adni, a ruhátlanokat felöltöztetni, a hontalanoknak szállást-tetõt adni a fejük fölé, és a szomorúakat megvigasztalni.
A kõbõl épült templom csak egyik központja az Isten-tiszteletnek. A másik központ az emberszívekben van: “Testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma” (1Kor 6,19). Megfontolandó tehát, hogy emberképünk tükrözi igazán Isten-képünket.
Érdekel-e mélyebben Jézus tanítása? Isten-képünk és ember-képünk közelít-e Jézuséhoz?

[Tóth Miklós, Fertõd-Eszterháza]

“A másik ez. Szeretni fogod felebarátodat, mint magadat! Ezeknél nagyobb egyéb meghagyás nincs.” (Mk 12, 31)

• Kit szeretek a legjobban?
• Kivel, mivel van tele a szívem?
• Mik a terveim a jövõre?

[Angel]

2012. november 11. - Évközi 32. vasárnap
Mk 12,38-44 - Kerüljük a lelki ürességet!

A farizeusok a lelki tartalom helyett a külsõségekre adtak; arra, hogy külsõleg hogyan néznek ki, nem pedig arra, hogy belsõleg milyen emberek. Arra adtak, hogyan vélekednek róluk az emberek, de arra nem, hogy jóság, szeretet, adakozás, igazság, a szegények, és az özvegyek védelme tartalmassá tegye az életüket. Feltûnõsködtek az emberek elõtt, de nem szerénységükkel és helyes alázatukkal, hanem kevélységükkel és a fõhelyek elfoglalásával. Az imádság külsõ formája szerint nagyokat imádkoztak, a szívük azonban nem emelkedett föl az Istenhez. Imamalomként elmondták a zsoltárokat, de nem hódoltak Isten elõtt, nem kértek tõle bocsánatot, és nem adtak neki szívbõl hálát.
Ezeknek a helytelen magatartásformáknak mik lehetnek a következményei?
Nem az istenfélõ lelkület a fontos, hanem az imádság látszata. Ilyen képmutató magatartással elér bennünket a lelki üresség. A feltûnési mánia és a feltûnési viszketegség nem pótolja és helyettesíti a tettekben megmutatkozó szeretetet. A kevélység, az uralomvágy és a hatalom-vágy kiégeti a lelket, a bensõt. Helyesen mondja Assisi Szent Ferenc: “Amennyi az ember az Isten elõtt, annyi õ és nem több.”
Mi a teendõnk, hogy ne a farizeusok magatartása legyen ránk a jellemzõ?
Vegyük észre a mellettünk lévõ, szükséget szenvedõ embertársunkat. Már faluhelyen, az elõzõ helyemen is megtapasztaltam, hogy sokan vannak az idõs, magukra maradt emberek, szülõk, nagyszülõk. A gyermekek és az unokák elkötöztek a városokba, s ritkán látogatnak haza szüleikhez. Mi, akik ott élünk mellettük, hallgassuk meg õket, és ha kell, segítsünk nekik!
Egyéni életünkben pedig törekedjünk arra, hogy elkerüljük a képmutatást, legyõzzük magunkban az uralomvágy és hatalomvágy kísértését. Imádságunk legyen õszinte Istenhez fordulás.
Mindezek legyõzésében segíthetnek bennünket családtagjaink és közösségi testvéreink, akik figyelmeztetnek bennünket hibáinkra és jellembeli rossz tulajdonságainkra. Fogadjuk meg figyelmeztetõ szavukat, és igyekezzünk kijavítani hibáinkat. Helyes önismeretünk és önnevelésünk is segít ebben.
Nem vagyok-e a látszatok embere? Tudok-e a kicsibõl is nagylelkûen gazdálkodni, és a kevésbõl is szívesen adni?

[Tóth Miklós, Fertõd-Eszterháza]

“Azután odajõve egy szegény özvegy bedobott két leptont.” (Mk 12,42)

• Hova teszem adóm 1%-át?
• Mennyire hivalkodó az adakozásom?
• Mennyire értékelem a csekély mértékû eredményeket?

[Angel]

2012. november 18. - Évközi 33. vasárnap
Mk13,24-32 - Életünk vetése beérik

Jézus ezzel a sötétnek tûnõ megfogalmazással nem ijesztgetni akar bennünket, hanem figyelmeztetni arra, hogy életünknek egyszer vége lesz, ahogyan ennek a világnak is. A modern festészet is sokszor így ábrázol. Meg kell magyarázni, hogy mit ábrázol a kép. Az elsõ keresztények abban reménykedtek, hogy még az õ idejükben újra eljön Jézus, és akkor õk is vele együtt mennek a mennybe. Ezért föl akartak készülni, elõ akartak készülni a vele való találkozásra. Komolyan vették, hogy nem lélekben rendezetlenül, közömbösen és bûnösen akarnak találkozni Jézussal, hanem lélekben méltó módon. Ez a remény éltette az elsõ keresztényeket.
Jézus pedig második eljövetelekor összegyûjti választottait, vagyis az õ követõit országába. Ez egyben figyelmeztetés is nekünk, hogy mindenkor legyünk készen a vele való találkozásra.
Jézus állásfoglalásra is késztet bennünket. Már itt, földi életünkben állást kell foglalnunk vele kapcsolatban: Mellette, vagy ellene vagyok?
A képek mit mondanak? A világban ezek a jelek arra utalnak, hogy a világ rendje fölbomlik, és az összevisszaság jelentkezik.
Jézus az emberek lelkében az összekuszálódott dolgokat (bûn, rossz, betegség, fogyatékosság), egyenesbe akarja hozni, a kusza szálakat ki akarja simítani. Kérdezhetnénk: Mi ebben a mi szerepünk és feladatunk? Ne csak Jézusnak kelljen ebben munkálkodnia, hanem mi is tegyünk meg a magunkét. Feladatunk az állandó lélekjobbítás, a felebaráti szeretet-cselekedetek, és az, hogy az elesettek mellé odaálljunk.
Az egyházi év a vége felé közeledik. A szentírási szakaszok pedig a ránk váró, szüntelenül közeledõ világvégét jövendölik meg. Életünk vetése beérik. Az újjáteremtett világmindenségben megmarad és beteljesedik mindaz, ami értékes és maradandó volt itt a földön, ami pedig pelyva és értéktelen, azt kidobják.
Igyekszem-e, hogy minél inkább Jézus mellett foglaljak állást cselekedeteimmel és szavaimmal egyaránt? Éber, virrasztó lélek vagyok-e?

[Tóth Miklós, Fertõd-Eszterháza]

“Az ég meg a föld elvonulnak, de az én szavaim egyáltalán nem mellette vonulnak majd el.” (Mk.13,31)

• Mi tud megpuhítani? Mivel?
• Mi mellett megyek el közömbösen?
• Mi az, ami mellébeszélésre késztet?

[Angel]

2012. november 25. - Krisztus Király ünnepe
Jn 18,33b-37 - Ki van életem középpontjában?

Az emberiség történelmében sok elvetemült, lelketlen és gonosz királyt ismerünk. XII. Piusz pápa 1925-ben mégis meghirdette az akkor is nagyon megzavarodott és hatalommániás világnak Krisztus Király ünnepét. Ezzel az ünneppel talán azt akarta megerõsíteni, hogy az emberek figyeljenek Jézus Krisztus tanítására. Arra a fontos igazságra figyelmeztet bennünket, hogy Jézus Krisztus legyen életünk középpontjában. Jézus Krisztus személyét és tanítását ismerjük meg minél jobban és mélyebben, és a szerint éljünk is.
Amikor meghalljuk ezt a szót, hogy király, akkor belénk sulykolt történelmi tanulmányaink alapján egy zsarnoki, kiszámíthatatlan és rettegett uralkodóra gondolunk. Ellenszenv támad bennünk a király szó hallatán.
Bár a személy testesíti meg a hatalmat, az erõt és az uralmat, az ellenszenv alapja nem a személyben, hanem a dologban rejlik, azaz a király szerepében és feladataiban: uralkodik, élet és halál ura, törvényeket hoz, büntethet stb.
Hogy mi, emberek ne gonosztetteket vigyünk végbe, ne uralkodjunk, és ne zsarnokoskodjunk mások fölött, ahhoz az kell, hogy Jézus Krisztus evangéliuma és tanítása szerint neveljük önmagunkat: türelemre, munkára, megbocsátásra, békére, tiszteletre és szeretetre. Ma azért neveletlenek és tiszteletlenek az emberek, a fiatalok és a gyerekek, mert helytelenül azt gondoljuk, hogy mindent szabad. Gondoljunk arra, hogy magunkat is, másokat is nevelni fáradtságos és küzdelmes feladat, sok-sok erõfeszítést kíván tõlünk.
Akkor tudunk normálisan együtt élni a földön (az egyes emberek is, meg a népek, nemzetek is), ha az igazságosság, a béke, a rend és a szabadság érvényesül, mégpedig minden ember javára.
Jól értem-e Krisztus Király ünnepét? Az igazság királyának tartom-e? Hûséges vagyok-e hozzá?

* * *

Mindszenty József bíboros úr 120 éve született. Átérezte egyházunk és nemzetünk sorsát. A világon szétszórtan élõ magyarokra így emlékeztet: “A magyar fa leveleit messze elhordta a világfergeteg. Eggyel-eggyel találkozva, ne mondjátok Káinnal: Vajon õrzõje vagyok-e öcsémnek? Bizony, az vagy! Vigyázzatok minden árva magyarra, mint a szemetek világára, és ne múljon el egyetlen nap, hogy valamelyik árva falevélre jótéteményt ne írtatok volna!”

[Tóth Miklós, Fertõd-Eszterháza]

“Megválaszolt nekik a Szabadító: Magadtól mondtad ezt vagy mások mondták ezt rólam?” (Jn 18,34)

• Mennyire személyesek a problémáim?
• Mennyire érdekel Jézus kiléte?
• Milyen megtorlások fenyegetnek?

[Angel]

Archívum