Vasárnapi elmélkedés - 2013. október
A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
2013. október 6. - Évközi 27. vasárnap
Lk 17,5-10 - Valódi hit
Jézusról sok mindent mondanak. 2000 év történelme, változó érdekrendszere, naivitása, a különbözõ istenképek evolúciója annyi réteget hordott az õ tanítására és szerepére, hogy nagy vállalkozás eljutni a forráshoz. Iránytûnk ebben csak az lehet, hogy a megtalálni vélt forrásból “élõ víz” fakad-e vagy nem? Ha igen, az az igazi forrás, és ott találjuk a valódi Jézust. Az õ hitét és tanítását vizsgálva nagyon egyszerû és egyértelmû a mondanivalója: a hit Isten szeretõ atyaságában, és az, hogy az emberek közötti együttmûködés alapja a testvéri szeretet.
Az apostolok nagyon emberi és vallásos kérdéssel fordulnak Jézushoz: “Növeld bennünk a hitet!” Jézus kitér a válasz elõl. Vajon miért? Õ tudja, hogy az emberben lévõ hiteket évezredek hagyománya, vallási hiedelmei, egyházai, félelmei és Istenhez fordulásai alakították ki. Hogy korszerûbb legyek, az ember hittartalmai sajátos mémek. Növelni kell a hitet? Hát persze, de ez nagyon általános. Van, ahol le kell rombolni, meg kell változtatni, rá kell mutatni a torzulásaira, át kell állítani egy másik vágányra. Persze szelíden és példákkal. Ugyanakkor jó pedagógusként meg is kell dicsérni az ember hitben való haladását, tisztulását.
Az eperfa kiszakítása a földbõl és átültetése a tengerbe, tipikus példája ennek és a babonás hitnek. Miért kellene ilyet hinni vagy kívánni? Miért kellene a hitet ilyen irányban növelni? Miért kellene az embert folyamatosan megalázni, hogy semmit nem ér a hite? Még akkora sincs, mint a mustármag. A példázatnak pont ez a kulcsa. Ha csak olyan lenne a hitetek, “eperfáznátok”. De nem olyan! Ezen a hiedelmen, ezen az abszurditáson ti már túl vagytok. Ti már tudjátok, hogy a hit növelése mit jelent, hiszen arra tanítalak benneteket, hogy legyen élõ és személyes a hitetek abban, hogy az Atya: a szeretet. És ebben a hitben van helye a lehetetlennek, az emberin túlmutatónak is. Azért, mert Isten a szeretetben együttmûködik veletek, megsokszorozza erõtöket. Ebben a hitben kell növekednetek, nem az “eperfásban”. Abban viszont kell, sõt az méltó igazán csak az emberhez. És ott lesznek a gyümölcsök is.
Jézus rögtön példát is ad arra, hogy milyen az igazi hit növelése. Az akkori emberek Istenrõl mint királyról, mint gazdag emberrõl gondolkodtak, olyanról, akinek rabszolgái vannak. És azt gondolták, hogy Isten úgy bánik az emberekkel, mint a rabszolgákkal: folyamatosan kiszolgáltatja magát, és meg is alázza õket. De a valódi Isten nem ilyen. Nincsenek rabszolgái, és nem is királyként van az emberek között. De maradva a szolga példájánál, Õ éppenséggel olyan, aki azt mondaná: “Jöjj ide hozzám, és a dõlj asztalhoz” - mert õ szolgál bennünket, és asztalához fogad.
Ezekkel példákkal kell ma is ráébresztenünk magunkat arra, hogy ki az Isten valójában. A hitet ma is kell növelni. Sõt, ma kell igazán növelni. Nem azért, hogy vallásosabbak legyünk, hanem hogy teljesebbek, Istennek tetszõbbek. Ez teremt élhetõbb életet a földön, és mutatja meg az emberben lévõ lehetõségeket. A “helyes” istenkép teljesebb embereket teremt, minden korban és életkorban. Számoljunk le már végre a babonákkal és a torz dolgokkal, mert - ahogy egy Zorán-dal is mondja: “Uram, a dolgok, rosszul állnak”.
[Garay András, Dunakeszi]
“És azt mondták az apostolok az Urnak: Adj ehhez hitet nekünk.” (Lk 17,5)
- Mekkora a hitem?
- Mennyire mûködtetem hitemet?
- Milyen arányú a hitem táplálása?
[Angel]
2013. október 13. - Évközi 28. vasárnap
Lk 17,11-19 - Valódi gyógyulás
A tíz leprásról szóló beszédben Jézus folytatja az igazi hit növelésérõl szóló tanítását. Isten szereti az embert, alapvetõen kétféle módon: Teremtõként és Gyógyítóként. A hagyományos egyházi tanításban a hangsúly egy harmadikon van: Megváltóként. Tágabb értelemben a megváltás is gyógyítás, hiszen az ember meggyógyul a bûnbõl, a bûntudatból, az elszakítottság érzetébõl. De a megváltástan már teológia, értelmiségi okoskodás arról a Jézusról, aki nem tud arról, hogy õ a megváltó. Nem is beszél errõl, csak mások beszélnek róla így. Viszont gyógyítóként beszélt magáról is, és ezt elénk is élte. Jézus azt üzeni számos gyógyításával: Isten gyógyítóként van vagy lehet jelen az életünkben.
A tíz leprás példája azért is kézenfekvõ, mert betegségük a társadalomból való kiszakítottsággal járt. A leprásokat nemcsak a társadalom taszította ki, hanem a családok is, amelyek alapvetõen gondoskodtak saját betegeikrõl. A leprások kitaszítottsága így még teljesebb volt, viszont azt is eredményezte, hogy a kitaszítottság közös érzése elmosta közöttük a társadalmi és vallási korlátokat: A szamaritánus leprás együtt élt a zsidó leprással, ami az “egészséges” világban elképzelhetetlen volt.
Az ember istenkapcsolata azonban akkor is és ma is jól monopolizált. Az Egyház ennek a letéteményese, õ mondja ki a gyógyulást, és azt is, hogy hiteles-e az istenkapcsolatod. Akkor hiteles, ha az általa szervezett módon teszed, ahogy itt a meggyógyult leprások is a törvénynek megfelelõen járnak el. De valójában akkor gyógyulsz meg, ha elismered, hogy Isten gyógyító módon van jelen az életedben és mindannyiunk életében. És nemcsak akkor gyógyulsz meg, hanem akkor erõsödik, növekszik a hited is, ha Istent mint gyógyítót beengeded az életedbe.
Mitõl tud az Isten meggyógyítani minket, akik alapvetõen egészségesek vagyunk? Istennel való élet önmagában gyógyító, mert teremtettségünknek az felel meg. Az adó, szeretõ, másokban bízó, optimista, pozitív beállítottságú, reménykedõ emberek boldogabbak, teljesebbek - többet élnek meg teremtettségükbõl. Az Istennel való lét egyfajta védõháló, számítógépes hasonlattal tûzfal az embernek használó és ártó dolgok között. Szabadsága okán az ember le tudja bontani ezt a védõhálót. A számítógép rögtön jelzi, frissítsd a védelmet, vagy õszintén megmondja: védtelen vagy.
A kérdés az, hogy az Isten által megadott mozgástér és szabadságfok miért nem elég az embernek? Miért bontja el a tûzfalakat? Hitetlenségbõl, kíváncsiságból, bizalomhiányból. Azt hiszi, hogy Isten elvesz tõle valamit, pedig Isten az élet alaptörvényeit mutatja meg nekünk, kiteljesedésünk tereit. De ennél több is az õ szeretete: ha baj van, és letérsz az útról, akkor lehet gyógyulni.
Ennek elsõ lépése a találkozás. Jézus úgy jön, hogy messzirõl látszik. Felkínálja magát: Itt vagyok, “érted vagyok”. Lehet velem találkozni. És ha tényleg találkozol velem, nemcsak fizikailag, hanem az emberi személyiség mélyebb rétegeiben is, akkor gyógyító módon találkozhatsz velem.
És ezt jó elismerni. Az elismerõ szavak a szeretet egyik nyelve. Olajcseppjei az emberek kapcsolatainak, és a kerekek könnyebben gördülnek tovább. Isten gyógyítóként való el- és megismerése egyben küldetés is. “Kelj fel, és menj! Ez a hit mentett meg téged.”
[Garay András, Dunakeszi]
“Majd így szólt hozzá: Fölkelvén kelj útra, a bizalmad megmentett téged.” (Lk 17,19)
- Mivel szoktam kifejezni hálámat?
- Mennyire értékelem a kapott bizalmat?
- Mekkora bizalmat szavazok Jézusnak?
[Angel]
2013. október 20. - Évközi 29. vasárnap
Lk 18,1-8 - Valódi imádság
Ahány ember, annyi igazság - mondhatjuk. Mindenkinek van egy verziója. A hamis bíró nem igazságot tesz, hanem részrehajló módon megítéli az özvegyasszony vélt igazát, csak azért, hogy ne zaklassa tovább. Ezért hamis bíró.
Ha az emberi igazságszolgáltatás ilyen, vajon ilyen az isteni is? Jézust ezt nem kijelenti, hanem kérdezi az apostoloktól: Szerintetek Isten olyan, mint ez a hamis bíró? Azt, hogy mit válaszoltak, csak sejteni lehet a szomorú jézusi mondatból: “Amikor az Emberfia eljön, talál-e majd hitet a földön?”
Mert az embernek nincs tapasztalata Istenrõl. Azt gondolja: olyan, mint a bíró, aki maga az igazság bajnoka. De lám-lám, õ is részrehajló. Vagy azt gondolja: olyan, mint a király, a gazdag ember, azaz hatalommal rendelkezik. Az antropomorf Isten tényleg olyan, mint a bíró, a király és a gazdag ember. Lehet félni tõle, és alkalmazkodni a szeszélyeihez. De kell-e ez az Isten? Lehet, hogy ebben Istenben fognak hinni az emberek, de hit az egyáltalán? Vagy Isten teljes félreismerése? Van olyan istenkép, amelyben nem érdemes hinni, még akkor sem, ha tekintéllyel hirdetik. Talán ez motiválja a mai világ elfordulását is Istentõl. Nem érdemes hinni benne.
Jézus azért jött, hogy növelje a valódi hitet a valódi Istenben. Az ember számára ennek egyik legjobban ajánlható módja az imádság, a valódi imádság. Hogy milyen a valódi imádság, nehéz meghatározni. Az ima nagyon személyes ügy. De következményei egyértelmûek, és talán így közelíthetõ meg ez az emberiség történelmével egyidõs kérdés.
A valódi imádságtól az imádkozó jobb és teljesebb lelki és testi egészségnek örvend, békésebb, megelégedettebb és kiegyensúlyozottabb lesz. Az Istennel való találkozás erõsíti bennünk a hatékonyságot, az örömre való képességet és az élet dinamikáját.
A valódi imádságtól az ember örömtelibben és teljesebben osztja meg vallásos tapasztalatát, tesz tanúságot a benne élõ motivációkról. Az életet teljes egészében, azaz szellemi, lelki és tárgyi aspektusaiból nézi.
A valódi imádságtól az ember teljesebben és hûségesen teszi a mindennapi élet szokványos kötelezettségeit. Megõrzi a felismert társadalmi, erkölcsi és szellemi értékeket.
A valódi imádság az igazságról teljesebb kinyilatkozatást, a szépséghez pontosabb érzékelést, a jósághoz átfogóbb képet biztosít, és nagyobb örömet ad ezek szeretetében és értékelésében.
A valódi imádság javítja a szellemi látásmódot és az Isten-tudatosságot az imádkozó életében. A dolgok jelentéstartalma kibõvül számára, és látszik az életén, hogy - amint a madár is keresi a repüléshez a felszálló légáramlatokat - ez a szárnyalás.
A valódi ima nem elmenekülés a valóságtól, hanem a valósággal történõ újfajta szembenézés.
Azért kell tehát imádkozni, hogy teljesebb ember légy, hogy kapcsolatba kerülj az életed valódi forrásával, és ihletet kapj egy jobban megélt élethez, amely aztán visszahat a környezetedre. Ha ezt teszed, ha így élsz, ha ilyenné formálod magad, akkor a majdan a Te életedbe is eljövõ Isten talál hitet a földön. A te hitedet és az általad inspirált emberek hitét, ami tetszeni fog neki, amiben ráismer saját teremtõi, gyógyítói szándékaira. És akkor természetes módon érezzük majd, hogy hozzá tartozunk.
[Garay András, Dunakeszi]
“Aztán ezt mondta az Úr: Hallgassátok meg, mit beszél a gonoszság bírája.” (Lk 18,8)
- Milyen intenzívek imáim?
- Mennyire vagyok kitartó a hitben?
- mennyire vagyok kitartó az imádságban?
[Angel]
2013. október 27. - Évközi 30. vasárnap
Lk 18,9-14 - Valódi találkozás
2000 évvel ezelõtt az emberek még természetesnek tartották, hogy idõnként Isten elé álljanak, és elhelyezzék magukat koruk vallási, hitbeli és istenképi közegében.Tették ezt azért, mert a valóság számukra az Istennel való együttlét közege volt. Ma már ez nem szokás. Az emberek élnek valahogy, Istennel vagy nélküle, többnyire mindenféle szembenézés nélkül. De akkor ez más volt. Az ember hozzámérte magát az elvárt vallásos élethez, és elhelyezte magát Isten elõtt.
A farizeus a realitásokat mondja. Ez vagyok, ezt teszem, életem nyitott könyv mások elõtt is, õrzöm a hagyományokat, vállalt odatartozásom külsõ és belsõ értékeit. Istenképem elvárásain belül vagyok. A derék farizeus nem vette észre, hogy Isten nem egyenlõ a róla alkotott képpel. Nem kereste a valódi Istent és annak szándékait.
A vámos is a realitásokat mondja, és rádöbben arra, hogy élete kívül van a kor istenképének elvárásain. Imájában is kifejezi ezt, és Isten irgalmáért esedezik. Csak remélhetjük, hogy ennek a kívüllétnek a megvallása segíti õt, hogy belül legyen. És itt a ki nem mondott kérdés: Akkor õ is olyan lesz, mint a farizeus, aki belül van istenképe sáncain?
A példabeszédben Jézus ez utóbbi változására teszi a nagyobb esélyt. A felismert bûn, hiány, vagy a reális önértékelés már lehetõség a változásra. Már az is eredmény, ha valaki visszatér a tisztességetika keretei közé.
Jézus tanítása azonban tovább emeli az Istennek tetszés tétjét. Isten világához akkor állunk közelebb, ha túllépünk a tisztességetikán, és eljutunk a testvéri szeretet világába. A mérce tehát más. És ez a másság a jézusi tanítás botránya, ami Jézus életébe került. Idáig volt egy mérce, és annak betartása mérhetetlen szenvedést jelentett egy csomó embernek, mert az a mérce kettéosztotta a világot barátra és ellenségre. Az a mérce a nemzeti érdekeket (vallási, gazdasági, politikai, hatalmi érdekeket) isteni rangra emelte más nemzetekkel szemben. Az egyéni érdekekrõl nem is beszélve. Jézus tudta, hogy kora vallási mércéje távol van Isten valódi elképzelésétõl. Jézus ebben az új mércében kínálja fel a szövetség megújítását az emberrel.
Jézus tanításának az a kihívása, hogy változni kell. Az istenkép finomabbra lett hangolva. És a döntés és a felelõsség is változott az immár hét milliárd emberért. Ha ma a valódi Istennel szeretnék találkozni, már csak ezzel a finomabbra hangolt mércével lehet. És ahogy a farizeustól is kért valamit saját istenképe, ez a finomabbra hangolt istenkép is kér valamit. Mert ez a finomabbra hangolt istenkép átrendezi az eddigi vallási, gazdasági, politikai és hatalmi viszonyokat. De azt is mondja, hogy ha mércének megfelelõ életedet odaadod, olyan tapasztalatokban lesz részed, amelyek túlmutatnak az eddigi emberi, spirituális és társadalmi tapasztalatokon. És itt dõlnek el a dolgok. Nem a jobbra vagy a balra állás számít, hanem a felfelé vagy lefelé igazodás. Sajnos az egyháztörténet nem volt motivált ennek a finomra hangolt istenképnek az elterjesztésében. Sõt!
A vámos példája itt válik értékké számunkra. Nekünk a finomra hangolt istenkép elé kell odaállnunk, és elhelyeznünk magunkat annak mérlegén. És ha belátjuk, hogy van még tennivalónk, akkor megigazultan megyünk haza. A tegnap istenképe elé odaállni nemcsak felesleges, hanem káros is a magunk számára is, de fõként az emberiség nagy kérdéseire adott választ illetõen. Hiszen ezért lépünk be minduntalan ugyanabba a folyóba: az erõszak, a nem osztozás, a testvériség hiányának világába.
[Garay András, Dunakeszi]
*“Két ember ment föl a templomba imádkozni: az egyik farizeus volt a másik meg vámos.” (*Lk 18,10)
- Miket képzelek magamról?
- Mennyire képzelem magam igaznak?
- Kiket szoktam megvetni?
[Angel]
