Vasárnapi elmélkedés - 2014. február
A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
2014. február 2. - Évközi 4. vasárnap
Lk 2,22-40 - Jézus bemutatása a templomban
Számomra ennek az evangéliumi résznek egyik kiemelkedõ alakja Simeon, aki élete ajándékának éli meg, hogy megláthatja, kezébe foghatja Jézust. Ki is ez a Simeon?
Igaznak tartott személy, tehát a magatartása, cselekedetei megegyeznek azzal, ami gondol, amit a lelkiismerete diktál. Istenfélõ, mert félti, óvja, vigyázza, keresi Istent és az õ közelségét, de a félelme talán leginkább abból ered, hogy mi lesz, ha elszakítja, elveszti Istenével a kapcsolatot, ha hibázik, ha bûnbe esik, ha elbukik. Ember is, egy a többiek közül, hiszen semmilyen különleges képessége, csodatévõ ereje nincs. Várakozó, aki saját maga és Izrael számára azt a vigasztalót várja, aki majd felszabadít a rabságból. Mind a római elnyomásból, mind pedig a bûn rabságából.
De Simeon idõs kora ellenére nem ül tétlenül, hanem aktívan keresi Istent. Figyel felfelé és befelé, hogy a benne élõ és megszólaló Lélek hangját meghallhassa, megérthesse. És lám, egyszer csak ott van a templomban, és kezébe veheti a Világosságot Hozót, az Isten Küldöttjét. Teljesen megnyugszik, szíve megtelik hálával, dicsérettel Szeretõ Istene iránt.
Vajon mit kell tennünk, mi kell ahhoz, hogy mi is ilyen Simeonok lehessünk?
1. “Istenfélõnek” kell lennünk, keresnünk kell õt, az igazgyöngyöt, és ha megtaláltuk, féltve vigyázni, nehogy késõbb elragadjanak bennünket olcsó tünemények, múló vágyak, hibáink, bûneink. 2. Ismernünk kell az igazságot, az eszményt, amelyet Jézus bemutatott, elénk élt, és amelyhez igazítani akarjuk magunkat. 3. Cselekedeteinknek harmóniában kell lennie ezzel az eszménnyel. Ez kemény dió, de a mi döntésünkön múlik, hogy életünk minden napján törekszünk-e elõrelépni ebben hogy mind magunk számára, mind pedig közösségünk, népünk számára építeni, növelni tudjuk Isten Országát. Az országot, ahol a szeretet erejében meg tudjuk osztani azt, amink van, hogy megszûnjön a nélkülözés; ahol segíteni, szolgálni tudunk, hogy a gyengét, a kicsit, az elesettet, a kiszolgáltatottat magunkhoz öleljük, magunk mellé ültessük, ahol békességet tudunk teremteni, barátkozni, hogy egymásnak ne farkasai, hanem testvérei legyünk.
Nem kis feladat ez, de a Lélek minket is megerõsít, irányít, biztat, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy a mi kezünkben is ott van a Szeretet Országának jövõje.
[Magyar László, Székesfehérvár]
“Majd amint mindent elvégeztek Jahve törvénye szerint, visszatértek Názáretbe.” (Lk 2,39)
- Mi miatt magasztalom Istent?
- Kinek beszélek Isten szabadító erejérõl?
- Hányszor megyek haza dolgom végezetlen?
[Angel]
2014. február 9. - Évközi 5. vasárnap
Mt 5,13-16 - “…lássák jótetteiteket…”
Ezek a mondatok a Hegyi beszédben hangzottak el. Már a helyszín hangsúlyozásával is azt akarja kiemelni a szerzõ, hogy milyen fontos, messzeható tanításról van szó, amit mindenkinek észre kell venni, senki sem mehet el mellette úgy, hogy tudomást sem vesz róla. Ezeknek a szavaknak az elõzménye, a nyolc boldogság felsorolása már jelzi, hogy itt nem az élet köznapi értelemben vett dolgairól van szó, hanem másfajta életszemléletre, másfajta gondolkodásmódra van szükség.
Már a megszólításból is látszik, hogy Jézus a hallgatóiról, illetve kései tanítványaiként rólunk beszél. Tehát ránk gondol Jézus a föld sójaként. A sónak a gyakorlatban kétféle szerepe van: megóv a romlástól, és ízt ad, élvezhetõvé teszi az ételt. Tehát nekünk kell a földet megóvni a romlástól, és élhetõvé, sõt örömmel élhetõvé kell tennünk azt.
Mi ennek a módja? Sokféle dologra gondolhatunk. Például fel kell emelnünk a szavunkat a másoknak ártó cselekedetek ellen, még ha ez népszerûtlen, olykor veszélyes is. Nem szabad részt vennünk azokban a dolgokban, amik pusztítják, rombolják a földi életet, és magának a földnek az élhetõségét veszélyeztetik, gondolok például a környezetrombolásra, környezetszennyezésre.
Segíteni kell embertársainknak, hogy megismerhessék a boldog élet titkát, azaz megérezhessék Isten szeretetét. A második kép még drámaibb. Az ízét vesztett, széttaposott só azt mutatja, hogy a feladatát nem teljesítõ tanítvány nem teljesítette küldetését, és nem nagyon számíthat Istentõl dicséretre. És itt nincs is szó arról, hogy lenne kibúvó, magyarázkodási lehetõség, mentség a küldetés elszabotálására, mint ahogy sokan gondoljuk.
A következõ képben a világossághoz hasonlít bennünket Jézus. Miért is? A fény utat mutat a sötétben levõknek. Ezt kell nekünk is tennünk: a körülöttünk élõknek utat mutatni a boldog, tartalmas életre. Sõt úgy kell világítanunk, mint a hegyre épült városnak, tehát közelrõl-távolból látható legyen a jézusi út. Jézus jól ismer bennünket, ezért is mondja, hogy nem szokás a fényt a véka alá rejteni, tehát nekünk sem szabad eltitkolni, elrejteni a Jézustól tanult örömhírt, hanem bátran kell hirdetnünk, megvallanunk.
És ezt az útmutatást kell alátámasztanunk jócselekedetekkel, karitászmunkával, hogy igazoljuk szavainkat. Tehát nem az a fõ cél, hogy karitászkodjunk, az csak az eszköz a hitvallásunk, hithirdetésünk szolgálatában, hogy a közösségbe gyûjtési erõfeszítéseink hitelesek legyenek. Ezt a mások felé fordulást, segítést úgy kell tennünk, hogy azok is magasztalják Istent, akik látják, s ne csak azok, akikkel a jót tettük. Tehát a feladat nem
Segíts Istenem, hogy a tõled jövõ kihívásokat megértsem, és igyekezzek azt életemben megvalósítani! Ámen.
[Singer József, Székesfehérvár]
“A sója ti vagytok a földnek. Ám ha a só lesz ízetlenkedõvé, miben fogják sóssá tenni” (Mt 5,13)
- Milyen szerepet érzek magamnak itt a földön?
- Milyen szerepet érzek magaménak a világban?
- Mennyire hagyom magam elbolondítani? Kitõl? Miért?
[Angel]
2014. február 16. - Évközi 6. vasárnap
Mt 5,17-37 A törvény teljessége
Törvény (17-20. v.). - Az Ószövetség számára a törvény az egész vallási és közösségi élet kinyilatkoztatott vezérfonala. Jézus nem azért jött, hogy megszüntesse a törvényt, hanem, hogy teljessé tegye. Az igazzá válás nem a törvény formális gyakorlásából fakad. A Jézust követõk megszabadulnak a törvény szolgaságából, és eljutnak Isten gyermekeinek szabadságára. A törvény számtalan rendelkezése helyett a hívõ embert Jézus törvénye köti, amely a szeretet parancsában - adásban, szolgálatban, szelídségben - teljesedik ki. A törvények mindennapi életünkben is fontosak, hiszen nélkülük nem tudnánk harmóniában élni. De megvalósításuk csak akkor hiteles, ha nem elvárásból, illembõl, kényszerbõl, hanem belsõ meggyõzõdésbõl, önazonosan gyakoroljuk azokat.
Harag (21-26. v.). - “Egy autó egy másikat próbált megelõzni egy vidéki mellékúton. De egyik vezetõ sem akarta elengedni a másikat. Egymás mellett haladva versenyeztek, küzdve a gyõzelemért, haragtól fûtve. Egyikük sem vette észre a harmadik autót, amelyik szembõl közeledett, csak akkor, amikor már túl késõ volt.”
Mindennapi életünkben talán nem túl gyakori az ilyen végzetes harag. A harag egyébként természetes érzés, amely csak néhány másodpercig tart, aztán elpárolog. A baj akkor kezdõdik, ha felfújjuk vagy elfojtjuk. Az elfojtott harag lezáratlan üggyé válik, és általában nem a megfelelõ helyen bukkan fel. Gyakran annyira félünk saját haragunktól, és annyira mélyen tagadjuk, hogy már nem is vagyunk tudatában. A haragnak nem kell rettenetes szörnynek lennie, amely felemészti életünket, csupán érzelmeink egyike. Fel kell szabadítanunk a haragot, hogy emlékezzünk arra, ami jó nekünk és bennünk, és az is fontos, hogy a másik iránti jó érzéseket is kihozzuk magunkból. Ez ad lehetõséget arra, hogy a békességteremtés eszközeivé váljunk.
Házasság (27-32. v.). - “Aki szeret egy embert, mindörökké remél benne.” (Gabriel Marcel). Ha szeretünk egy embert, mindig remélünk és bízunk benne. Ha egy feleség azt hiszi, ismeri férjét, ha mintegy felvette a leltárba, leletei vannak róla, osztályozta és kategorizálta, akkor már nem szereti. És ha egy férj azt hiszi, ismeri feleségét, ha már nem tartja szükségesnek, hogy figyelmesen megnézze, meghallgassa, ha beszél, és beszéltesse, ha hallgat, ha már semmi újat, váratlant nem vár tõle, akkor már nem szereti.
Mit ígértünk egymásnak házasságkötéskor? Hogy együtt maradunk akkor is, amikor már nem szeretjük egymást? Vagy hogy mindig szeretni fogjuk egymást? Vajon személynek, vagy intézménynek ígértünk-e hûséget? Házasságunk élõ, építõ-e még?
Eskü (33-37. v.). - Az eskü a régi népeknél a bizonyításnak az a módja, amikor valaki rosszat kíván magának arra az esetre, ha nem mondana igazat, vagy nem tartaná meg a szavát. Izrael fiai körében ezért nemegyszer ugyanazzal a szóval utalta az esküre és az átokra. A hamis eskü nem tartozott a ritkaságok közé, de ezt a törvény tiltotta. A rabbik igyekeztek az esküvel való visszaéléseket meggátolni, aprólékosan kidolgozták az eskü érvényességének feltételeit. Velük szemben Jézus azt tanította, hogy egyáltalán ne esküdjünk. “Beszédetek legyen: igen, igen, nem, nem!” Jézus teljes egyenességet kíván tanítványaitól és mindnyájunktól. Amit gondolunk, mondunk és teszünk, legyen tiszta, õszinte és egyértelmû.
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és legyen bátorságunk mindennapi döntéseink igaz megfogalmazásához, megcselekvéséhez, hiszen a mai világ “talán”, “lehet”, “esetleg”, “még nem tudom” stb. mentalitása között példamutatásra hív minket.
[Magyarné Pál Laura, Székesfehérvár]
“Ha tehát odaviszed ajándékodat az oltárra és ott jut eszedbe, hogy testvérednek van ellened valamije…” (Mt 5,23)
- Milyen áldozatokat tudok meghozni?
- Kiért tudok áldozatokat meghozni?
- Ki az, aki neheztel rám?
[Angel]
2014. február 23. - Évközi 7. vasárnap
Mt 5,38-48 - “Szeressétek ellenségeiteket!”
Csak a megtért, az Istennek odaadott ember tud helyesen szeretni. Az, akiben élõ, gyakorló módon jelen van Jézus tanítása. Ehhez az élõ, gyakorló hithez kapunk ma útmutatást.
Ebben a szakaszban Jézus nagyon pontosan megfogalmazza a megtért ember viselkedését: “Ne szállj szembe a gonosszal, hanem ha megütik jobb arcodat, fordítsd oda a másikat is!” Nem is az a lényeg, hogy hogyan modellezzük a különbözõ szituációkat és azok megoldásait, hanem az a legfontosabb a számunkra, hogy a Jézustól tanultak feltörnek-e belõlünk különféle élethelyzetekben. Túl tudjuk-e haladni ösztönös válaszainkat? Ma is az az emberiség nagy kérdése, hogy át tudjuk-e lépni a régi parancsot: “Szeresd felebarátodat, és gyûlöld ellenségedet!” Jézus adja meg a megoldást, amellyel ebben a szakaszban erõteljesen felszólít bennünket: “Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözõitekért!” Ezt a döntést mindenkinek személyesen ki kell érlelnie és meg kell hoznia önmagában. Ennek nemcsak a személyes életünkre, hanem a társadalomra is hatása lesz. Ma már egyre inkább értjük, hogy a gyûlölet nem vezet megoldásra. Jó megoldásra csak a mindenek ellenére való szeretet, az irgalmas, adni tudó, anyai szeretet vezet. Ez a jézusi szeretet a folyamatos fejlõdésünk záloga, ami egyben a Jézus által megadott cél eléréséhez is vezet: “Ti olyan tökéletesek legyetek tehát, mint mennyei Atyátok.”
Az élet nap mint nap “helyzetek” elé állít bennünket. Legyenek ezek banális vagy életbe vágó helyzetek, tudjuk-e õket jézusi módon megélni?
[Deli József, Székesfehérvár]
“Hallottátok, hogy megmondták: Szem helyett szemet és fog helyett fogat.” (Mt 5,38)
- Mennyire vagyok bosszúálló?
- Mennyire vagyok híve a jogos megtorlásnak?
- Mennyire tartom jogosnak az önvédelmet?
[Angel]
