Vasárnapi elmélkedés - 2014. július
A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
2014. július 06. - Évközi 14. vasárnap
Mt 11, 25-30. - “…kinyilatkoztattad a kicsinyeknek”
Az ég és a föld Ura az Isten. A ma embere kezdi ezt elfelejteni. Rabjai vagyunk a világnak. Ezt tartjuk az egyetlennek, a kizárólagosnak, a tulajdonképpeninek. Megbabonáz bennünket e világ ragyogása és látszólagos értéke. Nem tudunk szabadulni tõle. A tudós ki akarja kutatni, a gazdag élvezni akarja gyümölcseit, a hatalmaskodó meg akarja hódítani és a markában tartani. Csak a kicsinyek képesek megnyílni az Isten világa elõtt.
Miért rejtõzködõ a mi Istenünk? Sõt. Elrejti titkait a bölcsek elõl. Talán arra akar rámutatni, hogy érthetetlen módon sokszor mi is rejtõzködünk Isten elõl. Nem könnyû Érte élni, Érte tenni, és az emberekért. Ezért keressük a kifogásokat. Hová rejtõzködhetnénk elõle? A tagadás, a rejtõzködés oka: lusták vagyunk, nem akarunk tenni sem Jézusért, sem az emberekért. Ennek oka: meg kellene változtatni életemet, elhagyni a bûnt, tenni az emberért. Közöny, közömbösség: nem érdekel a másik ember élete, küzdelme, nyomorúsága. Nem akarok segíteni rajta.
Fedezékek mögé vonulunk, s azt gondoljuk, hogy ott biztonságban vagyunk tagadásunkkal. Aztán elõbb-utóbb megrendülnek a fedezékek alapjai. Egy kis “földrengés” ledöntheti a biztosnak hitt fedezéket. Ez a fedezék nem kõsziklára épült, hanem homokra. Hány ember élete került így romok alá?
A kicsinyek nem rejtõzködtek, nem vonultak fedezék mögé, hanem találkozni akartak Jézussal. Meghallották hívását, követték õt, mert jó vele lenni. Vele lenni az imádságban, az elmélkedésben, a jócselekedetekben. A kicsinyek mindig megõriznek valamit a csodálkozásból, a másokra szoruló gyermeki lelkületbõl. Ezért bízunk mi, kicsinyek, Jézusban, mint gyermek a szüleiben.
Az elfáradt ember különféle helyeken keres menedéket, felüdülést. Van, aki a szórakozóhelyen, vagy a hosszú hétvégén. Mi a templomban, a közösségben, az elcsendesedésben és az imádságban. Ilyen “hely” lehet számunkra még a másik ember. Jólesik kiönteni a szívünket, elmondani panaszainkat és örömeinket. Halló fülekre, együtt érzõ szívre, megértõ tekintetre találunk. Az ilyen találkozások és beszélgetések erõt öntenek belénk. Érthetõ és nagyon emberi ez a törekvésünk. Az is elõfordulhat, hogy a közöny, az érdektelenség vagy a részvétlenség falába ütközünk. Ne keserítsen el ez bennünket!
Forduljunk Jézushoz! Nála keressük lelkünk vigaszát! A nevünkön szólít. Neki mindig van ideje, hogy velünk foglalkozzék. Leülhetünk a lába elé, nézhetjük és hallgathatjuk õt. Ezen a héten találjuk meg lelkünk nyugalmát Jézusnál!
[Tóth Miklós, Fertõd-Eszterháza]
“Mert az én igám hasznos és az én terhem elhordozható.” (Mt 11,30)
- Kinek az igáját hordozom?
- Milyen terhet/terheket hordozok?
- Mennyire él bennem a Lélek nyugalma?
[Angel]
2014. július 13. - Évközi 15. vasárnapapja
Mt 13, 1-23. - A magvetõ
Jézus a magvetõ munkálkodása alapján fölmérte igehirdetése jövõbeli eredményét. Nem kergetett délibábot. Ismerte az embert, azt az eleven földet-lelket, amelyben elvetette tanítása magvait. Ez sem tántorította el feladatától, küldetésétõl. Szeme elõtt nem a magot összeszedõ égi madarak, a sziklás talaj, a tövis képe lebegett, hanem a jó föld, a százszoros termést ígérõ emberi lélek. Jézus azokat az embereket nézte, akik értékelték, akik érdemessé tették igehirdetõ tevékenységét.
Siker és sikertelenség. Megtaláljuk az élet minden területén. A szülõk fölnevelik gyermekeiket. Igyekszenek átadni nekik keresztény meggyõzõdésüket, hitüket. Példaadóan nevelik õket. Reménykedhetnek abban, hogy amikor felnõnek, a gyermekek lelkében elvetett evangéliumi tanítás megfogan, kikel és jó termést hoz. Mi, lelkipásztorok is hasonlóképpen vagyunk. Éveken keresztül tanítjuk az iskolásokat a hittanra, felkészítjük õket az elsõáldozásra és a bérmálkozásra. Igyekszünk kisközösségekbe összegyûjteni õket. Elvisszük a gyermekeket ministránstalálkozókra, hittanversenyekre, kirándulásokra. Jézus tanítását akarjuk a lelkükbe belevinni, elültetni. Néhányuknál kikel a mag, sokaknál alig hoz termést. Azt is megtapasztaljuk, hogy a buzgó ministránsok közül páran megmaradnak diákként és felnõttként is gyakorló, hitvalló kereszténynek. Õk bekapcsolódnak az egyházközség életébe, és segítenek a lelkipásztorkodásban.
Hiába gondoskodunk kiváló vetõmagról, és készítjük elõ, munkáljuk meg alaposan a földet, ha kedvezõtlen az “idõjárás.” Ezen azt értem, hogy a ma embere öntörvényû. Az akarat szabadságát hirdeti. Neki szabad bármit megtennie, õt ne korlátozza senki szabadságában. Semmilyen törvény ne parancsoljon neki. Mi ne essünk ebbe a csapdába! Az állandó istenkapcsolattal, imádsággal, elmélkedéssel, közösségi találkozókkal legyen mindig készen lelkünk talaja az Ige befogadására.
A példabeszédbõl végül azt is megtanulhatjuk és kiolvashatjuk, hogy elsõ megtérésünk és buzgó Krisztus-követésünk nem jelent lezárt, befejezett állapotot életünkben. Fejlõdnünk kell, elõre kell haladnunk a krisztusi életben. Elõfordulhat, hogy néha a mi lelkünkben is útszélre hull a tanítás. Máskor a kövek és tövisek közé. Ilyenkor napról napra, szívós munkával, imádsággal, lelkiélettel kell helyrehoznunk bûneinket, hibáinkat, hûtlenségeinket. Újra és újra elõkészíteni a jó termõföldet az Ige befogadására. Hozzon az életünk százszoros termést!
[Tóth Miklós, Fertõd-Eszterháza]
“A ti szemetek boldog, mert lát, s a fületek is az, mert hall.” (Mt 13,16)
- Mennyire tiszta a szemem világa?
- Mire hallgat rá leginkább a fülem?
- Mennyit vigyázok az érzékszerveim tisztaságára?
[Angel]
2014. július 20. - Évközi 16. vasárnap
Mt 13, 24-43. - Konkoly
Körültekintve a világban, gyakran támad olyan érzésünk, hogy több a konkoly, mint a jó mag. A gaz szinte elfojtja a termést. Könnyen bele tudunk helyezkedni az evangéliumi példázatban szereplõ szolgák lelkivilágába. Ide vehetjük a gazda lelkivilágát is, akit talán nem lep meg annyira a konkoly jelenléte a búza között. A szolgák joggal háborognak, csodálkoznak és értetlenkednek. Gondosan megmûvelték a talajt, mindent elõkészítettek. Mennyit fáradoztak a vetéskor. Lelkiismeretesen dolgoztak, abban a reményben, hogy munkájuk eredményes lesz. Nem kell csodálkoznunk, hogy türelmetlenkedve kérdezik a gazdát: Kigyomláljuk-e konkolyt?
Örök kérdés: Honnan a rossz a világban és az emberek között? Miért az a tapasztalatunk, hogy a gonosz, az ártó, a rossz emberek (hatalmasok) zavartalan nyugalomban élnek (legalább is látszólag), és még lelkiismeret-furdalásuk sincsen. Ezt élhették át, ezt érezték életükben az õskeresztények, Jézus elsõ követõi is. Segítettek másokon, megosztották kenyerüket a szûkölködõkkel, mégis bántást és üldözést szenvedtek hitükért. Érthetõ az elkeseredettségük. Úgy érezték, késik az ítélet. Várták a szerintük jogos és igazságos ítéletet azokra, akik bántották és üldözték õket.
Más alkalommal is megmutatkozott ez a fajta türelmetlenség. Keresztelõ János szerint Jézus szórólapáttal kitakarítja szérûjét, a pelyvát elégeti. A tanítványok tüzet akarnak lehívni az égbõl Szamaria lakóira. Jézus válasza erre: “Nem tudjátok, milyen lelkület van bennetek.”
A példabeszédben Jézus választ ad mind a türelmetleneknek, mind a kétkedõknek. A válasz reményt keltõ. Az õ tanítványai kövessék életpéldáját: legyenek egymás testvérei! Gyakorolják az ítélettablóban elmondottakat! Az ítélkezés nem a mi dolgunk. Azt hagyjuk a Mennyei Atyára és a végidõkre. Jussanak eszünkbe Jézus szavai: “Képmutató, vedd ki elõbb a magad szemébõl a szálkát
" Vegyük észre elõbb a magunk bûneit, hibáit, mulasztásait, és akkor kevésbé akarunk elhamarkodottan mások fölött ítélkezni. Minden igyekezetünk ellenére mi is követünk el bûnöket. Bûnbánatot tartunk, és a Mennyei Atya türelmes és megbocsát. Mi is egyszerre gyakoroljuk az irgalmat, és ítéljük el magát a bûnt. Minket, keresztény embereket ez különböztessen meg kortársainktól, akik a bûnöst ítélik el, és nehezen tudják kiemelni a bûnbõl. Butsy Lajos atya mint börtönlelkész bevitt bennünket a sopronkõhidai fegyházba. Végigjártuk a börtönt, és szomorúan állapítottuk meg, hogy az elzárással nem lehet jobbá tenni az embereket. Ha a gondolkodásuk és a lelkük belülrõl nem változik, hiába az elzárás. Mi arra törekedjünk és adjunk példát a világnak, hogy szívünkben minél kevesebb konkoly legyen, és tiszta búzát teremjen életünk!
[Tóth Miklós, Fertõd-Eszterháza]
“Akkor az igazak ragyogni fognak, mint a nap Atyjuk országában.” (Mt 13,43)
- Mennyire vagyok igaz (dikaiosz)?
- Hogyan látszik rajtam a ragyogás?
- Vágyom e az Atya Országába bejutni?
[Angel]
2014. június 27. - Évközi 17. vasárnap
Mt 13,44-52 - Isten Országa mint kincs
Milyen jó, ha ismerünk egy vagy két idegen nyelvet, mert így külföldön is könnyebben boldogulunk. Ha nem, kézzel-lábbal kell magyaráznunk. Jézus is ezért beszél nekünk hasonlatokban. Sokszor még az írás és a beszéd sem tudja igazán és egyértelmûen kifejezni gondolatainkat és érzéseinket. Mennyi félreértés adódik. Nem értik, félremagyarázzák gondolatainkat. (Jézus nem is írt.) Thomas Mann ezzel kapcsolatban azt mondja: “Ki az igazi író? Akinek nehezebben megy az írás, mint a többi embernek.” Jézus is átélte mindezt. Ezért is beszélt hasonlatokban, képekben, példabeszédekben. Isten Országa titkairól õ sem igen tudott másként beszélni.
Ezen tapasztalatokból kiindulva, az Isten Országa ott nyílik meg elõttünk, ahol fölfigyelünk Jézus szavaira és tanítására, befogadjuk azt életünkbe, és tettekre is váltjuk. Jézus elrejtett kincshez hasonlítja az Isten Országát. Mit akar ezzel mondani? Olyan kincs, amit keresnünk kell. Ha azután megtaláltuk, a megtalálás örömével vehetjük birtokunkba. A megtalálás öröme mindig megemeli az ajándék, a kincs értékét. Az ember különben is keresõ, kutató lény. Személyiségünk gazdagodik és teljesedik ki ez idõ alatt. Az erõfeszítés, a ráfordított idõ teszi még értékesebbé a megtalált kincset. Csak a keresett Isten lehet megtalált Isten számunkra. Csak a keresett Ország lehet megtalált Ország számunkra. Igazgyögy.
A szellemi-lelki értékekért, “kincsekért” lelkesedõ ember folyton kutat és keres. Nem akar belefáradni a keresésbe. Vajon lesz eredménye keresésének? Megtalálja az Isten Országát? Jézus biztat bennünket, hogy vállalkozásunk nem fog kudarccal végzõdni. Megtaláljuk kincsünket, az Istent, sõt már meg is találtuk.
Az Egyház kezdetektõl fogva közösségekbe gyûjtötte tagjait. Ez a közösség és kisközösségeink segítenek bennünket, hogy megtaláljuk éltünk igazi, maradandó, el nem porladó kincsét, az Istent. Mi Jézus Krisztuson keresztül már rátaláltunk életünk értelmére és céljára. Követjük a szolgáló Jézust. Akik még nem találtak rá, ne irigykedjenek azokra, akik már megtalálták! Ne legyen gyûlölet a szívükben irántuk! Inkább keressék továbbra is kitartóan!
Segítsünk azoknak, akik keresnek és törekednek megtalálni ezt az Isten Országabeli kincset: a hitet, megbocsátást, szolgálatot, az Isten és az embertárs iránti szeretetet. Köszönjük meg Jézusnak, ha mi már megtaláltuk õt!
[Tóth Miklós, Fertõd-Eszterháza]
“A mennyek országa hasonlít a szántóföldben elrejtett kincshez. Amikor egy ember megtalálta, újra elrejtette, aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt és megvette a szántóföldet.” (Mt 13,44)
- Mit teszek a megtalált kincsemmel?
- Érzem a felelõsségét, hogy van kincsem?
- Örülök a megtalált kincsemnek?
[Angel]
