Vasárnapi elmélkedés - 2014. szeptember
A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
2014. szeptember 7. - Évközi 23. vasárnap
Mt 18,15-20 - Jézus számára nincs elveszett ember
Nem lehet közömbös számunkra a másik ember sorsa, életútja. Jézus szinte kötelességünkké tette a másik emberért érzett felelõsséget, még a nagyon nehéz figyelmeztetés árán is. A legtöbb magyar fordításban a szöveg így hangzik: “ha testvéred vétkezik valamiben ellened”, vagy a legújabb katolikus fordításban: “ha testvéred megbántott”. Ezután következik a javító eljárás három lépése: a négyszemközti, a tanúk elõtti, és a közösség elõtti figyelmeztetés.
Egyes szentírástudósok azonban rámutatnak arra, hogy a legrégibb kéziratokban hiányzik ez a görög szó: “ellened”. Tehát a szöveg helyesen így lenne: “ha testvéred bármiben is hibázik”. Ez az utóbbi értelmezés azért látszik helyesebbnek, mert jobban megfelel az evangéliumi megbocsátás szellemének.
Jézus nem elégtételvételre akar hangolni bennünket, hanem segítségnyújtási kötelességre szólít fel a vétket elkövetõvel kapcsolatban. Ha valaki összeesik mellettünk, ösztönösen utánakapunk, és igyekszünk felemelni. Ilyen erõtlenül összeesõk a vétket elkövetõk is. Testvéri kötelességünk lehajolni hozzájuk, és felemelni õket. Amint a testi betegek talpra állításához, meggyógyításához szükséges, hogy a beteg is akarjon talpra állni, gyógyulni, ugyanúgy szükséges, hogy a vétkes ember is akarjon talpra állni, gyógyulni.
Jézus elõször az õszinte négyszemközti beszélgetést ajánlja. Ez természetes is, hiszen az ember legtöbbször még testi betegségét is titkolja - mennyivel inkább a lelkit, az erkölcsi bajt. A legérzékenyebb ponthoz, a lelki sebhez nyúlunk, amikor másokat figyelmeztetni akarunk. Épp ezért úgy kell megfontolnunk minden szót, hogy elõbb beleképzeljük magunkat testvérünk helyzetébe. Csak olyan kifejezést használhatunk, amit magunk is jó szívvel tudnánk elfogadni az õ helyzetében.
Jézus a továbbiakban a tanúk elõtti megintést, majd a közösséghez fordulást ajánlja. Azonban ezekbe sem szabad valami megtorló vagy büntetõ eljárást beleértenünk vagy belemagyaráznunk. Csupán arról van szó, hogy amit egy ember nem tud elérni a szeretetével, azt a szót, amit nem tud egy ember bölcsessége megtalálni, többen biztosabban megtalálják.
[Gyûrû Ferenc plébános, Egyed]
“De ha testvéred hibázott veled szemben, menj, kérdezd ki õt, merõben kettõtök közt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet.” (Mt 18,15)
- Mennyire vagyok tapintatos azzal, aki hibázott?
- Mennyire verem nagydobra a hibát, amit észrevettem?
- Mennyire érdeklõdöm annak a szempontjai iránt, aki hibát követtet el?
[Angel]
2014. szeptember 14. - Évközi 24. vasárnap
Jn 3,13-17 - Jézus nem elítél, hanem fölemel
Jézus életpéldája, tanítása azt hivatott elõsegíteni, hogy az emberiség létét élhetõ alapokra helyezze. Jézus segíteni, felemelni, elõbbre vinni, üdvözíteni akarja az embert, nem pedig elítélni. Ezt mondja nekünk többek között a Szent Kereszt felmagasztalása miséjének evangéliuma. Számunkra is érdemes ezt az utat és magatartásmódot követni.
Jézus felemel és mércét ad életpéldájával. Mit mivel mérünk, és mihez mérünk? Nem is sejtjük, mekkora káosz uralkodott a világban az egységes mértékrendszerek bevezetése elõtt. Mindenki mással mért, és máshoz viszonyított. Erkölcsi értelemben ma nagyon hasonló idõt élünk meg. A jézusi értékrend nincs ott az emberek tudatában. Mindenki máshoz viszonyítja magát, tetteit, világát. Így lehetséges az, hogy semmi sem szent, hogy minden igaz, és mindennek az ellenkezõje is.
Jézus felemel és mércét ad tanításával. Talán soha nem volt annyira fontos, mint most, hogy lelki, erkölcsi értelemben pontos mércét használjunk. Hogy tudjuk, ki és mi az értékes, és mi a szégyellni való. Jézus tanítása ebben pontos útmutató. Jézus még megkínzása ellenére is kitartott tanítása mellett. Ezzel azt üzeni minden kor minden emberének, hogy Isten törvényét soha semmilyen rendszer, kormány, gazdálkodó közösség, multinacionális társaság nem írhatja fölül.
Jézus felemel és mércét ad a lelkületével. Emberek tetszése helyett az Istennek tetszés szerint gondolkodik. Hogy mit engedhetünk meg magunknak és gyermekeinknek, hogy mi az, ami igazán lehúz, azt Jézus lelkületében láthatjuk igazán jól. Sokszor apróságnak vélünk dolgokat, holott életveszélyesek lehetnek lelkületünk alakulásában. A durva szó is apróságnak tûnik, de idõvel durva emberré formál. Az elmaradó imádság is apróságnak tûnik, de a sok elmaradó imádság megszakítja a kapcsolatot Jézussal. Jézus velem-léte formál, nemesít emberré.
[Gyûrû Ferenc plébános, Egyed]
“Továbbá senki sem ment fel a mennybe, csak az, aki leszállott a mennybõl, az emberfia.” (Jn 3,13)
- Milyen magasságokba jutottam el? Miben?
- Hol érzem otthon magam?
- Mit gondolok az égi dogok rendje felõl?
[Angel]
2014. szepetmber 21. - Évközi 25. vasárnap
Mt 20,1-16a - Isten új rendet akar
A drámai feszültségû elbeszélés cselekménye akár ma is történhetne, hiszen alkalmi munkások vagy munkanélküliek felfogadásáról van szó, akik tétlenül ácsorognak a piacon. A szõlõsgazda a reggel 6 órakor (az akkori idõbeosztás szerint elsõ órában) munkába állókkal egy dénár napidíjban egyezik meg. Ezután 3 óránként újabb munkásokat fogad fel, végül délután 5 órakor is felvesz munkásokat. A drámai feszültség az esti bérkifizetéskor robban ki a szõlõsgazda és a reggeltõl dolgozók között. Ez utóbbiak igazságtalansággal vádolják a gazdát, amiért a naplemente elõtt munkába állók is egy dénárt kaptak, akárcsak õk, akik “a nap terhét és hevét” viselték (Mt 20,12).
Az elbeszélés a mai olvasót - minket - is állásfoglalásra késztet. Hajlamosak vagyunk a méltatlankodó munkások oldalára állni, mert a jutalom nem arányos a végzett munkával. Egyszóval: igazságtalannak érezzük a gazda eljárását. Mai szóhasználattal élve azt mondhat-nánk, hogy a gazda eljárása bérfeszültséget teremt, ami ellen a szakszervezetnek vagy a pártoknak fel kellene lépniük. Isten azonban - akit a szõlõsgazda megszemélyesít - nem a szakszervezeti és pártvezetõk fejével gondolkodik. Isten - aki jóságos mindenkihez - egészen másféle rendet akar megteremteni.
Isten Országában új rend valósul meg. A diktatúráknak és a demokráciáknak, illetve Isten országának egymástól eltérõ alapjai vannak. A diktatúra alapja a félelem és a gyûlölet. A budapesti Terror Háza múzeumban olvasható az ávósok egyik vezéreszméje: “Ne csak õrizd [a rabot], hanem gyûlöld is!” A félelemkeltésre és gyûlöletre alapozták rendszerüket. A demokrácia alapja a jogegyenlõség és igazságosság. Ez a világ gazdaságilag a teljesítményre és a haszonra (profitra) irányul, amely kiszámítható és megtervezhetõ. A demokráciában mindenki számol és méricskél. Ez a rendszer a pénzre épül. Isten országában olyan új rend valósul meg, amelynek alapja a jóság.
A szõlõsgazda - vagyis Isten - mentalitása teljesen eltér az elégedetlenkedõ munkások mentalitásától. Azok igazságtalansággal vádolják a gazdát. A gazda azonban nem igazságta-lan, mert az elsõ munkások megkapják a kialkudott bért: “Nemde egy dénárban egyeztél meg velem?” A gazda valószínûleg a késõbb érkezõk családtagjaira is gondol, ezért nekik is megadja a megélhetéshez szükséges minimálbért. A család ugyanis nem tehet arról, hogy a család-fõ tétlenül ácsorog, mert nem fogadja fel senki. Isten - a szõlõsgazda - az igazságosságot mindvégig alárendeli a jóságnak, mert a jóság alapozza meg az új rendet, az Isten országát. A diktatúrák és a demokráciák váltogatták egymást a történelemben, és egy idõ után mindegyik megrendült. Jézus példabeszéde arról akar meggyõzni minket, hogy Isten Országa, amely a jóságon alapul, rendíthetetlen lesz, mert Isten jóságán alapul, azon a jóságon, amely elpusztíthatatlan.
Auschwitz, Recsk és a Terror Háza nemcsak arról beszél, hogy a gyûlölet el tudja tiporni az embert, hanem arról is, hogy a szeretet és jóság le tudja gyõzni a gyûlöletet (pl. Szent Maximilian Kolbe). Ezt mutatta meg Jézus, és ezt az isteni jóságot vagyunk hivatva felmutatni életünkkel mi magunk is.
[Gyûrû Ferenc plébános, Egyed]
“…vagy azért gonosz a szemed, mert én jó vagyok?” (Mt 20,15)
- Milyen szemmel nézem, ha más jót tesz? Irigy vagyok?
- Hogyan fogadom, ha velem jót tesznek? Hálás vagyok?
- Haragszom-e ha másnak sikerei vannak? Vagy együtt örülök vele?
[Angel]
2014. szeptember 28. - Évközi 26. vasárnap
Mt 21,28-32 - Isten Országába átalakulással lehet bejutni
“A vámosok és az utcanõk megelõznek benneteket Isten országában!” (Mt 21,31) - mondta Jézus a fõpapoknak és a nép véneinek. Biztosra vehetjük, hogy a mai társadalmi elithez tartozók nem vennék jó néven, ha õket is az utcanõkkel hasonlítanák össze, méghozzá olyan hátrányosan, mint ahogy azt Jézus tette. Bizonyos, hogy a Jézus korabeli zsidó társadalom elitjét alkotó fõpapok sem köszönték meg Jézusnak, hogy az utcanõket és a vámosokat eléjük sorolta. Mi lehetett Jézus keménykritikájának oka - kérdezhetjük. A választ a két fiúról szóló példabeszédben találjuk meg. A példabeszéd két vallási magatartást ír le.
Az elsõ fiú magatartása - aki végül is kimegy a szõlõbe dolgozni - azokra vonatkozik, akik végül végrehajtják a tanítást, jóllehet elõtte makacsnak bizonyultak. A második fiú magatartása - aki nem megy ki a szõlõbe dolgozni - azokra vonatkozik, akik meghallgatják Jézus tanítását, de nem váltják valóra. Az elõbbiek változtathatnak magatartásukon, az utóbbiak azonban nem változnak, azaz nem térnek meg. Jézus ezt a kétféle vallási magatartást a fõpapokra - a társadalmi elitre -, és az utcanõkre - a társadalom megvetettjeire - alkalmazza. Azt állítja, hogy a vallási vezetõk nem változtattak életmódjukon azután, hogy hallották Keresztelõ Szent János prédikációit. Velük szemben az utcanõk viszont hittek Keresztelõ Szent Jánosnak, és megváltoztak (vö. Mt 21,32). A példabeszéd jól összefoglalja az evangéliumi erkölcsöt: az erkölcsi tanítást nem elég ismerni, hanem meg is kell tenni. Nem elég mondogatni, hogy “Igen, Uram”, hanem meg is kell tenni az “Atya akaratát” (vö. Mt 7,21). Amit Jézus hiányol a fõpapokban és a nép véneiben, az a megtérés, a gyökeres átalakulás. Jézus elvárása ma is érvényes, mivel a világot nem szép szavakkal és ígéretekkel lehet jobbá tenni, hanem tettekkel. Hadd mondjak erre egy történelmi példát.
Isten országába nem átöltöztetéssel, hanem átalakulással lehet bejutni. A budapesti Terror Háza múzeumban az egyik terem az átöltözést mutatja be. Arról van szó, hogy amikor a nyilasok bukását követõen a kommunisták jutottak hatalomra, az egykori nyilasok beléptek a kommunista pártba: tagkönyvet cseréltek, és átöltöztek ávós egyenruhába. Lényegében semmi sem változott, csak a diktatúra színe és ruhája. A társadalmi átalakulások idején elõfordulnak ilyen átöltözések, de ezek nem teszik jobbá a világot. A világot egyedül a bûnbánattal párosult gyökeres átalakulás - azaz a megtérés - teszi jobbá. Isten Országába nem lehet bejutni átöltözéssel, csak bûnbánattal egybekötött megtéréssel. A bûnbánat még az utcanõt is bejuttathatja Isten országába, de a bûnbánat hiánya a társadalom elitjéhez tartozót is kizárhatja onnan.
A mai ünnep - Szentírás vasárnapja - rámutat a megtisztulás eszközére, a Szentírásra. A Szentírás átalakító szerepére különösen akkor ismerhetünk rá, ha összevetjük a Bibliát a mai bulvársajtóval. A bulvárújságok bõven tálalnak “csemegézni valót” mások életében, de annál kevésbé késztetnek arra, hogy önvizsgálatot tartsak és megváltozzak. A Szentírás viszont felemel világunk szennyébõl, és Isten tiszta gondolataival ismertet meg. Aki ezt lélekkel olvassa, képes lesz gondolatait és életét is megtisztítani, képes lesz a megtérésre, ami az Isten Országába való bejutás feltétele.
[Gyûrû Ferenc plébános, Egyed]
“Õ pedig válaszképpen szólt: Kimegyek, Gazda. De nem távozott el. (Mt 21,29)
- Mennyire szoktam felelõtlen ígéreteket tenni?
- Mennyire tatrom be a szavamat?
- Mennyire vagyok megbízható?
[Angel]
