(1944-2022)

2022. május 31-én kelt búcsúlevele:

Utoljára írok Nektek. A mellékelt levéllel és a verssel búcsúzom Tőletek.
Hamvaimat majd Tamás és Gyöngyvér a Tisza folyóba szórják.

Áldás kísérje utatokat!
Margit

Az életemet elszitáltam (Reményik Sándor után).
Hogy mennyire sikerült aranyporrá, azt majd odaát eldöntik. (Az orvosi jóslatokat jócskán túlteljesítve) 78 évem alatt igazán nem lazsáltam el a szitálást, szeretett párom és lányom személyében nagy segítséget is kaptam hozzá, no meg kitartó és cserélődő barátokat.
Elég változatosan boldog és küzdelmes - a végén meg fájdalmas - életem volt, de most sikerült a létmódváltás. Ezentúl más módon fogok mások bajain segíteni, és végre megismerem azt a transzcendens (igazán valós?) életet is.
Aki “alkalomhoz illően” akar emlékezni rám, hallgassa meg kedvencemet, Mozart Requiemjét (különösen a Lacrimosa tételt) / esetleg alternatívaként Beethoven Holdfény szonátáját /. Az egész életemen elmerengőknek Verditől A végzet hatalma nyitányát ajánlom.
Kedveseim! Rólam nem mesélni kell majd, hanem követni, amit jól csináltam, pl. kapcsolatteremtés, háztartás, empátia, az igazság kimondása, elesettek védelme/támogatása. És tudjátok, hogy “a szeretet az szervez”, továbbá “nincs lehetetlen, csak tehetetlen ember” és az igazi szeretet feltétel nélküli.
Nekem már megszűnt az idő, így csak egy szempillantás, mire találkozunk!

Budapesten, 2022. május 31-én, 17.50

Áldásom rátok!
Margit/Toncsi

Reményik Sándor: Szita

Egy jóságos tündér kezembe
Adott egy finom kis szitát:
“Az életből mi fényes, drága,
E kis szitán szitáld Te át,
Selyemfövennyé, aranyporrá!”
Azóta lelkemből csak hull, hull,
Mint aranypor, szitál az álom,
Kavics, göröngy, rög fennakad,
Az életet én megszitálom,
Selyemfövennyé, aranyporrá.
Így megvetem hűs selyemágyam,
S majd egykoron, - ó végső béke! -
Az életem ha elszitáltam,
Elomlok álmom fövenyébe,
Fövennyé, porrá magam is.